A jövő évtől azonban fokozatosan lassuló GDP-növekedési ütemet várnak: 2019-ben 3,3 százalékos azt követően 2,7 százalékos növekedést vár az MNB.

A fogyasztás növekedését elősegíti a fogyasztói bizalom historikusan magas szintje és a lakáspiaci élénkülés másodkörös hatásai. A háztartások, miközben a reáljövedelmek növekedése lassul, emelik jövedelemarányos fogyasztásukat, eddig ugyanis az MNB szakértőinek korábbi várakozásánál nagyobb megtakarításokat halmoztak fel alapvetően a későbbi lakásvásárlások érdekében. Az

aktuális prognózis szerint az idén a megtakarítási ráta a 2017-es szintje körül alakul. Előretekintve azonban 2019-től a fogyasztási hajlandóság emelkedésével összhangban a jelenlegi magas szintjéről csökken, majd 2020-ban a visszaeső lakossági beruházásokkal párhuzamosan stabilizálódik.

Az MNB erre az évre 3,8 százalékról 4,4 százalékosra javította a háztartások fogyasztási kiadásaira vonatkozó idei prognózisát, ami a következő két évben 3,0 százalékosra csökken.

Az inflációra vonatkozó prognózis alapvetően változatlan az előző jelentéshez képest. Idén 2,5, jövőre 2,9, 2020-ra 3,0 százalékos fogyasztói áremelkedést várnak. A következő hónapokban főként az üzemanyagokhoz kötődő bázishatások következtében emelkedik az infláció, de továbbra is a 2,5-3,5 százalékos toleranciasáv alsó felében alakul.

A dinamikus béremelkedés hatását több tényező tompítja. A bérmegállapodás keretében megvalósuló szociális hozzájárulási adó mérséklése, a társasági nyereség adó 2017-es csökkentése és a gazdaság fokozatos fehéredése egyaránt visszafogja a béremelések inflációra gyakorolt hatását. Emellett az eurozónában az inflációs kilátások tartósan mérsékeltek, valamint a lakossági inflációs várakozások is historikusan alacsony szinten stabilizálódtak, azaz összességében szintén fékezik az áremelkedés ütemét.

A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.