Kiderült, melyek az igazi halálutak Magyarországon

Hazai baleseti földrajz: a HVG hetilap egybegyűjtötte a legveszélyesebb magyarországi közutakat a Közlekedési baleseti statisztikai évkönyv, 2016 című KSH-kiadvány alapján.
K. Kiss Gergely, 2017. szeptember 15. péntek, 16:06
Fotó: Napi.hu

A két legveszedelmesebb közútnak az Alföldet keresztbe szelő 4-es, illetve a Horvátország felé vezető, dunántúli 6-os főútvonal számít Magyarországon. Az előbbin 13, az utóbbin 12 halálos baleset történt a múlt évben - olvasható a lapban.

A 352 kilométer hosszú 4-esen tavaly átlagosan minden másnap legalább egy, könnyű sérüléssel járó baleset történt. A 262 kilométeren át kígyózó 6-oson és a 171 kilométer hosszú M1-es autópályán ezzel szemben durván minden harmadik napon következett be halállal, vagy sérüléssel végződő kisebb-nagyobb szerencsétlenség. Az 5-ös és a 7-es főúton (Budapest-Szeged, illetve Budapest-Letenye) négynaponta kellett átlagosan mentőt hívni.

A hossz többet mond

Merőben másként alakul azonban a főútvonalak kockázati sorrendje, ha az adott "pályák" hosszát is figyelembe véve vetjük össze baleseti mutatóikat. Ez esetben a fővárostól a nógrádi Parassapusztáig tartó 78 kilométer hosszú 2-es főút nevezhető a leginkább "halálútnak", ahol a múlt évben 5 halálos és 60 súlyos, vagy könnyű sérüléssel járó baleset történt. Szintén veszélyes viszonylatnak tekinthető a Székesfehérvártól induló 190 kilométer hosszú 8-as főút is, ahol 8 végzetes és 91 súlyos vagy könnyű sérüléssel járó ütközés, gázolás és más incidens következett be 2016-ban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2017.09.16 18:11

@laci_52:
a katyus utak es a felfestesek hianya mind allami felelosseg. nem biztositjak a biztonsagos felteteleket a kozlekedeshez. ezert van az, hogy valaki 40-el megy 50 helyett es kozben 3-an elozik meg utszakaszonkent. erdekes egyebkent, orbanek mindig sporoltak az utepitesekkel, csak addig nyomattak, amig apuci dolomitja eleg volt ra, azon kivul marhara nem forditottak ra figyelmet...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2017.09.15 22:59

Halálút nincs, csak néhány hülye autós teszi némelyik útvonalat azzá. Egyszerűen csak figyelmesen, óvatosan és türelmesen kell vezetni, be kell tartani a szabályokat és akkor a legforgalmasabb és a legrosszabb állapotú úton sem történik súlyos baleset.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html