Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője írásbeli kérdésben firtatta, miért kell minisztériumi engedély a kórházak vezetőinek ahhoz, hogy újságíróknak nyilatkozzanak. Szabó szerint ez a gyakorlat a pártállami időket idézi, és egyetlen célja, hogy a kormány eltitkolhassa, milyen katasztrofális a helyzet a magyar egészségügyben - írja a portál.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter nevében Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára válaszolt. Levelében azt írta, a kórházakéhoz hasonló nyilatkozattételi rend szinte minden nagy állami intézményben működik, a kórházigazgatók nyilatkozatainak engedélyezése pedig semmilyen üggyel nem hozható összefüggésbe.

Mint azt lapunk elsőként megírta, szigorú nyilatkozási tilalom köti a kórházigazgatókat, aki mégis beszélni mer a sajtónak, írásbeli figyelmeztetésre számíthat.