A 2,7 százalékos növekedéshez az összes nemzetgazdasági ág hozzájárult, a mezőgazdaság 0,8, az ipar és a szolgáltatások 0,7-0,7 százalékponttal. Az építőipar hozzájárulása a 0,4 százalékpont volt, a termékadók és támogatások egyenlegének változása 0,1 százalékponttal növelte a GDP-t.

Egy főre 2 millió 943 ezer forint jutott

Így a magyar gazdaság teljesítménye 2013 egészében 1,1 százalékkal nőtt, a a bruttó hazai termék értéke folyó áron 29 114 milliárd forint, ez egy főre 2 millió 943 ezer forintot jelent.

Forrás: KSH
Kép: Napi.hu

A tavalyi utolsó negyedévben a GDP az előző negyedévhez képest 0,5 százalékkal nőtt. E három hónapban a mezőgazdaság - az előző évi alacsony bázist követően és a kiváló termésnek köszönhetően - 22,2 százalékkal erősödött. Az ipar hozzáadott értéke 3,3, ezen belül a feldolgozóiparé  5,1 százalékkal bővült. A feldolgozóiparon belül a közútijármű-gyártás, illetve a fémfeldolgozási termék gyártása ágazatok nőttek jelentősen, miközben a számítógép, elektronikai és optikai termékek és a gyógyszerek gyártása továbbra is csökkent. Az építőipar teljesítménye 10,4 százalékkal emelkedett.

NGM: a növekedés fenntarthatóbbá vált

A tavalyi utolsó negyedévihez hasonló dinamikus növekedésre 8 éve nem volt példa Magyarországon - kommentált a  nemzetgazdasági tárca. Jó hír, hogy a növekedés szerkezete is kiegyensúlyozottabb lett, a külső konjunktúra mellett a belső kereslet is élénkült. A külkereskedelmi áruforgalom rekordot döntött. A jó exportteljesítmény mellett a belső kereslet is folyamatosan erősödik. A kiskereskedelmi forgalom 3 százalék körüli negyedik negyedéves bővülését megerősíti, hogy a háztartások fogyasztása tovább élénkült. A tárca szerint a növekedés fenntarthatóbbá vált, mivel a növekedés fokozatos gyorsulása mellett az ország külső egyensúlya az elmúlt negyedévekben fokozatosan javult. A kilátások a következő negyedévekben is kedvezőek.

Az építőiparon belül elsősorban az épületek és az egyéb építmények építése növekedett. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 1,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 2,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ág növekedése volt jelentős. A szállítás, raktározás ág teljesítménye 4,3 százalékkal emelkedett, összhangban az ipar teljesítményének növekedésével.

A bankok és a biztosítók lefelé húzták a GDP-t

A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 1,7 százalékkal csökkent, ebben szerepet játszott az is, hogy a bankok új hitelkihelyezése érdemben nem tudott emelkedni sem a vállalati, sem a lakossági hitelek piacán; a biztosítók tartalékainak befektetéséből származó tulajdonosi jövedelem csökkenése pedig jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a biztosítók teljesítménye elmaradt az előző év azonos időszakához képest. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes hozzáadott értéke 1,9, a közigazgatás oktatás, egészségügy együttes teljesítménye 1,5 százalékkal növekedett. Az információtechnológiai szolgáltatások és a kiadói tevékenység bővülése következtében az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke
1,8 százalékkal lett nagyobb.

Forrás: KSH
Kép: Kattintson a nagyításért!

Többet költöttünk élemiszerre, kevesebbet cigire és italra

A háztartások tényleges fogyasztása 2013 utolsó negyedévében 0,5 százalékkal nőptt év/év alapon. Az összetevő között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 1,0 százalékkal emelkedett. Az utóbbin belül a nagy súlyú kiadási csoportok közül a közlekedés, a vendéglátás, szálláshelyszolgáltatás, a szabadidő és kultúra, az élelmiszerek és a lakásszolgáltatások esetén nőtt a volumen. Az élvezeti cikkek (szeszes ital, dohányáruk) és az egyéb termékek és szolgáltatások esetében erőteljes volt a csökkenés. A magyarok külföldi fogyasztása nőtt, a külföldiek magyarországi fogyasztása stagnált.

Tavaly a negyedik negyedévben széles bázison nyugvó, viszonylag robosztus gazdasági növekedés volt, amelyhez egyszeri tényezők és trendszerű változások egyaránt hozzájárultak. - állapította meg Balatoni András, az ING Bank Zrt. vezető elemzője. Prognózisa szerint 2014-ben 2,5 százalékkal nőhet a magyar gazdaság, elsősorban a belső fogyasztás felpörgése nyomán.