Kiderült, mit tartalmaz a kormány klímastratégiája

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közzétette a kormányzati honlapon a közelmúltban elfogadott energia- és klímapolitikai stratégiai dokumentumokat - tájékoztatta a szaktárca az MTI-t.
Domokos Erika, 2020. január 16. csütörtök, 18:55
Fotó: Getty Images

Magyarország számára kiemelt cél a környezet védelme és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, hiszen mindannyian tiszta vizet, tisztább levegőt, tisztább környezetet szeretnénk. A klímaváltozással szemben nem szavakkal, hanem cselekvéssel lehet fellépni - a magyar kormány így is tesz. A 2030-ig kitűzött célok felé következetesen haladunk, Magyarországon a villamosenergia-termelés 90 százalékban karbonsemleges lesz - írta közleményében az ITM.

2050-re pedig a klímasemleges kibocsátás a cél, de ennek árát a legnagyobb klímaszennyezőknek kell fizetnie - véli a magyar kormány. Az ITM az idei év végéig dolgozza ki a 2050-es klímasemlegesség eléréséhez szükséges hosszú távú, átfogó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát.

Magyarország a világ 21 olyan országa közé tartozik, ahol 2000 óta úgy nőtt a bruttó hazai termék, hogy közben csökkent a szén-dioxid-kibocsátás (32 százalékkal) és az energiafelhasználás (15 százalékkal). 2010 óta egységnyi GDP előállítására 24 százalékkal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátása mellett képes a magyar gazdaság. Magyarország tehát nemcsak a gazdasági növekedésben jár Európa élén, hanem az éghajlatvédelem területén is példamutató gyakorlatot folytat.

A magyar kormány az Európai Unió 2030-ig kitűzött céljaival egyetért, mert ehhez megvan az uniós cselekvési terv, és elérhetőek a vállalások teljesítéséhez szükséges források is. A kormány uniós törekvésekhez képest is ambiciózusabb elköteleződése, hogy a karbonmentes villamosenergia-termelés részaránya 2030-ig 90 százalékra emelkedjen: ezt a nukleáris kapacitások szinten tartásával, a megújuló villamosenergia-termelés ösztönzésével és átfogó közlekedészöldítési programmal kívánjuk elérni.

Magyarország az Európai Tanács decemberi ülésén támogatta a klímasemlegesség elérését 2050-re. A kormány szerint 50 ezer milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy hazánk karbonsemleges villamosenergia-termeléssel rendelkezzen, a földgázfelhasználást teljes egészében kiváltsa, és a közlekedést teljes körűen elektromos alapra helyezze, ez éves szinten a GDP 2-2,5 százalékát jelenti. Ezért a magyar kormány feltételei között szerepel, hogy a kiadások jelentős részét a legnagyobb szennyező, klímarongáló országok és nagyvállalatok fizessék, a családok energia- és élelmiszerköltségei ne emelkedjenek, ne a felzárkózó országoknak járó kohéziós alapokból vegyék el és csoportosítsák át a pénzeket klímavédelmi célokra, az atomenergia pedig része legyen a klímaproblémák megoldásának.

Az ITM a stratégiai dokumentumok mellett a tavalyi év végén útjára indított klímapolitikai kérdőív kiértékelésének eredményeit is hozzáférhetővé tette. A kérdőívet kitöltő több mint 200 ezer ember véleménye alapján kijelenthető, hogy a magyarok osztják a kormány klímaügyekben képviselt álláspontját, 92 százalékban támogatják, hogy hazánk 2050-re klímasemleges legyen - írta az ITM.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Józsi2222, 2020.01.16 22:05

@Flexmaster:
Azért bennem felötlik, hogy kinek szemetét égetik el a sanyibácsik?
Azokét akik meg tudják venni a termékeket.
Aki szemetet éget, keveset fogyaszt.
Igaz, hogy füstöl.
De mindent összevetve, nem ők a nagyobb környezetrongálók.
Végső soron a termékeket megvásárlók a felelősek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.01.16 21:31

Megint kiderült, hogy nem derült ki semmi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Flexmaster, 2020.01.16 20:21

A szomszéd sanyibácsit el fogom ásni, mert mindig szeméttel fűt. Én így védem a környezetet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html