A kiemelt jelleg miatt a kormány az engedélyező-, illetve szakhatóságokat egy szinttel "feljebb tolta". Így például az általános építésügyi hatóság nem a város jegyzője, hanem a Csongrád Megyei Kormányhivatal, míg másodfokon az építésügyért felelős miniszter jár el.

Az ELI egy olyan európai program, amely egy lézeres kutatási nagyberendezés közös létrehozására irányul - olvasható a eli-hungary.hu honlapon. A magyar szerződő fél a Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet, a résztvevő intézmények pedig a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem, a DDKKK Zrt, valamint a Részecske és Magfizikai Kutatóintézet.

Az ELI egy 200 petawatt átlagteljesítményű lézerimpulzusokat előállító lézerrendszerből, valamint 8 célkamrából áll majd. A lézerimpulzusokat a célkamrákban különböző tárgyakra fókuszálják. A lefókuszált lézerfény segítségével plazmát állítanak elő.

Az ELI segítségével létrejövő kutatási eredmények közvetlen hasznosítási területe lehet például az izotópgyártás, az orvosi gyógykezelések (agydaganatok és más rákbetegségek gyógyítása), illetve a gyógyszerkutatás, és a génszerkezet-vizsgálat.