Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Azok a diákok, akik a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehették át diplomájukat, 2016-ig nyelvvizsga helyett intézményi vizsgát is tehetnek. A legtöbb helyen ez csak pár ezer forinttal olcsóbb, mint a nyelvvizsgaközpontok által szervezett írásbeli és szóbeli, viszont a feladatok olykor-olykor könnyebbek. A 2010-ben végzett hallgatók 25-30 százaléka - a becslések szerint körülbelül ennyi egyetemistának, főiskolásnak porosodik a tanulmányi osztályon a diplomája a nyelvvizsga hiánya miatt. Bár a felsőfokú oklevél megszerzésének már a kilencvenes évek vége óta több felsőoktatási intézményben feltétele a nyelvvizsga, a legtöbb helyen 2009-ben ugrott meg a nyelvvizsgaproblémákkal küzdő hallgatók száma, akkor végzett ugyanis az első BA-/BSc-s évfolyam, nekik - a korábbi négy vagy öt évvel ellentétben - csak három, legfeljebb három és fél évük volt a bizonyítvány megszerzésére. A parlament 2011 decemberében bólintott rá a nyelvvizsga-amnesztiára: azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik 2013-ban vagy korábban államvizsgáztak, de az abszolválást követő három évben nem tudták, nem tudják bemutatni nyelvvizsga-bizonyítványukat - olvasható az eduline.hu kutatásában.

Ehhez intézményi nyelvi vizsgát kell tenniük: a felkészülésben kedvezményes árú (600-1000 forint/óra) tanfolyamok segítik a volt a hallgatókat. Az amnesztia csak az általános nyelvvizsgákra vonatkozik, akinek szaknyelvi vizsga kell a diplomához, annak továbbra is be kell mutatnia a bizonyítványt. A legtöbb intézményben a mester- és osztatlan szakosoknak továbbra sem engedélyezik a nyelvvizsga.

A budapesti és vidéki nagy egyetemek leszavazták a nyelvvizsga-amnesztiát, nemet mondott az engedményre az Eötvös Loránd Tudománegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa is. A Debreceni Egyetemen sem szerveznek intézményi vizsgát: bizonyos alapszakokon viszont elég az államilag elismert nyelvvizsga szóbeli vagy írásbeli része, de csak akkor, ha a nyelvvizsga-bizonyítványt a Debreceni Egyetemhez tartozó vizsgaközpontban szerezték. A budapesti egyetemek döntése aligha lepte meg a hallgatókat, ezeket az intézményeket ugyanis kevésbé érinti a nyelvvizsgaprobléma: míg a Dunaújvárosi Főiskolán a végzősök ötven százalékának marad a tanulmányi osztályon a diplomája, a BME-n ez az arány tíz százalék alatti, az elsőévesek kétharmada pedig már a felvételin is többletpontot szerez a nyelvtudásával.

A legtöbb intézményben egyébként 20 ezer forint körüli összeget kérnek el a volt hallgatóktól, ez csak pár ezer forinttal kevesebb, mint a hagyományos nyelvvizsga díja. A legolcsóbb a Szolnoki Főiskola, ahol 9500 forint a vizsga díja, amelyet angolból, németből, franciából, olaszból és spanyolból lehet letenni. A Kecskeméti Főiskolán angolból és németből, igény esetén francia nyelvből is lehet vizsgázni, 20 ezer forintért. Ugyanennyibe kerül a vizsga a Miskolci Egyetemen, ahol angolból és németből, és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen is, ahol angolból, németből és franciából vizsgázhatnak a volt hallgatók. A Szegedi Tudományegyetemen 18 ezer forintba kerül a komplex középfokú vizsga, amely angol, francia, német, olasz, orosz, román és spanyol nyelvből tehető le. A bajai Eötvös József Főiskolán 22 500 forint a vizsga, ehhez jön még az 5000 forintos regisztrációs díj, amely a szintfelmérőt is tartalmazza. Itt angolból és németből lehet vizsgázni.