Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A képviselői írásbeli kérdésekre Kásler Miklós Emmi-miniszter megbízásából Rétvári Bence államtitkár válaszolt, aki nem közölt számadatot a kihűléses halálesetekről arra hivatkozva, hogy az ilyen adatokat rendszeresen közzétevő Magyar Szociális Fórum "fiktív civil szervezet", amely "nem rendelkezhet hiteles adatokkal a kihűléses halálesetekről. A kihűlés miatti halálesetek megállapításához ugyanis az államtitkár szerint kizárólag az igazságügyi orvostani intézetek rendelkeznek megfelelő szaktudással és infrastruktúrával.

A Magyar Szociális Fórum 2020. január 19-én kiadott - Vadai Ágnes kérdésében is hivatkozott - közleményében azt írta, hogy a fagyhalál áldozatainak száma 95-re emelkedett tavaly szeptember közepétől január közepéig. (A szervezet február 25-én kiadott közleményében már 141 fagyhalálról írt. Információk szerint az áldozatok többsége fűtetlen lakásokban hűlt ki, illetve kórházba szállítás közben, és beszállítás után; megközelítőleg 40 százalékuk a szabad ég alatt, közterületen - írta a Szociális Fórum, amely úgy véli, hiányzik a politikai akarat ezen súlyos társadalmi probléma megoldására.)

Erre a januári közleményre hivatkozva kérdezte meg Vadai Ágnes, hogy a kormány szerint miért fagynak ma meg emberek Magyarországon?

Ez a valóság az Emmi szerint

Rétvári Bence februári válaszában azt írta, hogy a Szociális Fórum közleménye ellenőrizhetetlen adatokat tartalmaz, a megnevezés mögött nincs valós jogi személy. Az államtitkár szerint Vadai egy nem létező, fiktív szervezet ellenőrizhetetlen adataira hivatkozva tette fel a kérdését, "mely jól mutatja az ellenzék totális tájékozatlanságát".

A valóság az, hogy ma senkinek nem kell az utcán töltenie az éjszakát, a hajléktalan ellátásban van elég hely - írta Rétvári. "A szociális ellátórendszer, ezen belül különösen a hajléktalanokat ellátó rendszerének alapvető feladata az élet védelme, és az ellátottak társadalmi reintegrációjához való hozzásegítése. Minderre a kormány kiemelt figyelmet fordít."

Az államtitkár válaszában hivatkozott az Alaptörvény 2018. októberi módosítására is, amelyben megtiltották a közterületen való életvitelszerű tartózkodást, amely tiltásra szerinte éppen azért van szükség, hogy megóvja a hajléktalan embereket, akik kitettek az időjárás viszontagságainak, így akár a kihűlésnek is. A kormány a szükséges forrásokat biztosítja, évente több milliárd forintot költ a hajléktalanok ellátására (európai uniós támogatásból is - a szerk.) Országosan 353 intézményben kaphatnak ellátást a rászorulók. A menedékhelyek kihasználtsága 2020. február 9-i adatok szerint országosan és Budapesten is 90 százalék alatti volt, még 609 szabad férőhely állt rendelkezésre.

Azon háztartások aránya pedig, ahol a folyamatos fűtés, az otthon melege nem biztosított, az elmúlt évek folyamán felére csökkent - írta válaszában a KDNP-s politikus.

Hányan haltak meg kihűlés miatt?

Vadai Ágnes február végén újabb kérdést nyújtott be, ha a Szociális Fórum fiktív szervezet és ellenőrizhetetlenek az adatai, akkor az Emmi szerint mennyien haltak meg kihűlés miatt 2019. szeptember 1-je óta, és a kihűlés miatti halálesetek közül mennyi történt a szabad ég alatt?

Erre Rétvári Bence már csak egy egymondatos választ adott, amelyben közölte a DK-s politikussal, hogy a korábbi, februári válaszát tekintse irányadónak.