Az ellenzéki politikus az Inforádió Aréna című műsorában az MTI szerint azt mondta, arra tesz javaslatot, hogy ez a szövetség maradjon együtt a politikában és a frakcióban is. Az MSZP-Párbeszéd legyen egy frakciószövetség.

A bejutott egyetlen liberális képviselőről, Bősz Anettről Molnár azt mondta, már régebben beszélt vele arról, hogy ő tagja lesz a frakciónak. Neki kell egy önálló szerepet találni, önálló témákkal - folytatta -, lehetne például frakcióvezető-helyettes.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke felveszi országgyűlési képviselői mandátumát, majd 30 napon belül mond le arról. A mandátum betöltéséről a Párbeszéd határoz a két párt közötti megállapodás értelmében, a listán a következő párbeszédes politikus, V. Naszály Márta. De a mandátum betöltése a Párbeszéd belső döntése. Szerinte a piros-zöld-koalíció létező politikai formáció, Karácsony Gergely a kampányban nemhogy kopott volna, nőtt ismertsége és elfogadottsága.

Molnár Gyula szerint létre kell hozniuk a változás szövetségének hátterét, egy mozgalmat, ami ki tud törni a pártos keretekből, amely vonzó lehet a kistelepüléseken lakóknak és az értelmiségieknek is.

A vasárnap az MSZP elnökségével együtt lemondott pártelnök elmondta, nem indul újra az elnökségéért és a frakcióvezetői posztra sem pályázik. Lemondását a többi között azzal indokolta, hogy kétharmada lett a Fidesznek és hogy a Jobbik megelőzte az MSZP-t a választáson. Molnár szerint nem működött az esélyes jelölt fogalma sem.

Úgy látja, hogy nem az MSZP-Párbeszéd felelőssége a választás eredménye. Bírálta a Demokratikus Koalíciót a közös lista, az LMP-t a visszalépések elmaradása miatt, illetve a Közös Ország Mozgalmat is, amely szerinte több zavart okozott ahelyett, hogy segített volna. Azon véleményének is hangot adott, hogy mindenki túlmérte a Jobbik szerepét, azt, hogy a párt mennyire lett erős vidéken.

Fotó forrása: Katona Vanda / Napi