2013-ban jelentős javulással nem számolhatunk, több súlyosbító tényező van ugyanis, ami akadályát szegi a fellendülésnek. Abból az ördögi körből, amibe belekeveredtünk nehéz lesz kilábalni, a helyzetet viszont jelentősen elősegíthetné az IMF-megállapodás. Az államadósság mérsékléséhez magas elsődleges egyenleg kell a költségvetésben. Kiemelte, az idén jóval 5 százalék fölött lesz az infláció. A jövő évi prognózist még számolják az MNB szakértői, de az is a három százalékos inflációs cél fölött lesz - fejtette ki.

Magyarország kilóg a régióból a külső és belső adósságot nézve is. A külső adósság felhalmozása, a strukturális növekedési problémák és a kockázati megítélésünk rontja a helyzetünket. Ez a három tényező egy ördögi kört rajzol, amiből nehéz kikeveredni - vázolta jelenlegi helyzetet egy hétfői konferencián Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

Az Mfor tudósítása szerint Király Júlia elmondta: az ország külső finanszírozási pozíciója már negyedik éve javul, viszont a lakosság és a vállalatok is nettó megtakarítói pozícióban vannak, ez utóbbi viszont nem biztos, hogy pozitív; így ugyanis hiányoznak a beruházások, melyek nélkül lassul a potenciális növekedésünk. Jelenleg ez 0 és 1 százalék közötti, ami 2000-ben még valamivel 4 százalék felett volt. Ennek oka egyik oldalon, hogy noha megnőtt az aktivitási ráta, ezzel párhuzamosan nem nőtt, sőt inkább stagnált a foglalkoztatás. Összességében sem a múltban, sem a jövőben nem javul úgy a foglalkoztatás, ahogy az aktivitási ráta emelkedik, hiszen nincs meg az a tőke, amely ezt biztosítani tudná.

Magyarországon nem a kockázat a probléma, azt be lehet árazni. A gondot a bizonytalanság jelenti, hiszen ez elhalasztja a hosszú távú döntéseket. Ez az a tényező, amit nem lehet beárazni - emelte ki Király Júlia az Mfor szerint.

"Lassuló külső keresletre számítunk, az új autóipari beruházások javítják az exportpiaci helyzetünket, és a nettó export lehet a gazdaság motorja 2013-ban. A 2012-es visszaesés után az export következtében nőni fog a gazdaság. A belföldi keresletben jelentős változásra nem készülhetünk, így fogyasztási expanzióra sem lehet számítani, és nem számolunk gyors beruházási fordulattal sem" - összegezte a várakozásokat a jegybank alelnöke. "Bizonytalan, nehéz év lesz 2013".