A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai budapesti tájékoztatóján kifejtette: azt kezdeményezi a kormány mai ülésén, hogy 2016. július 1-jén jöjjön létre az állami tisztviselői kar, amelybe első körben a járási hivatalok munkatársai tagozódhatnak be. A kar létrehozása egy új bértáblát is jelentene: július 1-jén 30 százalékkal nőnek a bérek, a következő években pedig 5-5 százalékkal, egészen az 50 százalékos béremelés eléréséig. 2017-ben a kormányhivatali struktúra, 2018-tól pedig az összes állami tisztviselő betagozódhat a karba - közölte.

Lázár János jelezte: "létszám-racionalizálás" is lesz. A tárcavezető emellett 91 központi államigazgatási szerv átszervezését is javasolja. Ennek lényege, hogy a kormányhivatalok fogják ellátni a jelenleg az országos hatóságokhoz és hivatalokhoz tartozó másodfokú eljárásokat. A központi államigazgatási szervek többi feladata pedig - "létszám-racionalizálás" után - a minisztériumokhoz kerül. "Minisztériumok, kormányhivatalok, járási hivatalok" - Lázár János összegzése szerint így fog kinézni az új államigazgatási struktúra.