A KSH adatai szerint a hazai össztermék (GDP) 2014 első negyedévében 3,5 százalékkal nőtt éves összevetésben. Ez megegyezik a múlt hónapban közölt előzetes becsléssel.
Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászainak szerdai kommentárja szerint a magyar gazdaság teljesítménye az elmúlt félévben "meglepően erőteljes" ütemben bővült. A ház szerint innentől "nem drámai", de fokozatos lassulás várható: a cég 2014 egészében 2,8 százalékos, 2015-ben 2 százalékos magyar GDP-növekedéssel számol.

A Capital Economics elemzőinek előrejelzése szerint a német gazdaság - Magyarország legnagyobb exportpiaca - egyenletes ütemben növekszik tovább. Ennek alapján a cég azt várja, hogy a magyar ipar fenn tudja tartani a 10 százalék körüli éves termelésnövekedési ütemeket.

A magyar GDP-növekedés ennek ellenére várt lassulását a ház szakértői két fő okkal magyarázzák. Az egyik az, hogy a jó időjárás okozta "kirobbanó" tavalyi mezőgazdasági teljesítménynek - amely a cég számításai szerint 0,9 százalékpontot adott hozzá a tavalyi egész évi magyar GDP-növekedési ütemhez - az idén valószínűleg már kisebb hatása lesz. Emellett a költségvetési politikát is várhatóan szigorítani kell a választások előtti "költekezési hullám" után - jósolták a Capital Economics londoni elemzői. Hozzátették: mivel a GDP-arányos államadósság-ráta 80 százalék környékén jár, nincs sok mozgástér a jelentősebb államháztartási deficitek felhalmozására.

Más nagy londoni házak mindazonáltal már az előző, részleges GDP-becslés közzététele után felfelé korrigálták a magyar gazdaságra adott növekedési prognózisaikat az erőteljes első negyedévi teljesítmény alapján. A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői 2014-re most már 3 százalékos GDP-növekedést várnak Magyarországon a korábbi 2,2 százalékos prognózisuk helyett. A ház egyelőre változatlanul hagyta a 2015-re szóló, 2,6 százalékos növekedést valószínűsítő becslését.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői minapi felülvizsgált helyzetértékelésükben közölték, hogy a magyar gazdaság idei egész évi növekedésére szóló prognózisukat az eddigi 2,5 százalékról szintén 3 százalékra emelték. A ház szakértőinek indoklása szerint a magyar gazdaságban a szezonális kiigazítással számolt növekedési adatok már 2013 második felében is a korábbinál sokkal erősebb lendületre utaltak, és ehhez járult a "váratlanul erős" idei első negyedévi GDP-növekedés.