Eszerint egyre erősebben folytatódik az a kivonulási folyamat, amit már az elmúlt negyedévekben is láthattunk, mely szerint a Templeton szép lassan elkezdett kivonulni Magyarországról. És egyben a harmadik negyedéves adatok megcáfolták azt a vélekedést, mely szerint addig nem vonul ki a Templeton, amíg nem járnak le a magyar papírok a cég kezében - írta a portál.

Egyetlen negyedév alatt 18,7 százalékkal csökkent a cég kezében lévő magyar kötvények összértéke. Logikailag ennek három fő oka lehet. Egyrészt a papírok átértékelődése: ez azt jelentené, hogy a gyakorlatban nem adott el állampapírokat az amerikai alapkezelő, csak a meglévő állomány piaci értéke csökkent változatlan névérték mellett. Másrészt a direkt eladások: ez azt jelenti, hogy a Templeton a piacon értékesített magyar kötvényeket, harmadrészt pedig a lejáratok: a harmadik "köztes" megoldás az, hogy a cég papírjainak egy része lejárt, és az alapkezelő nem újította meg lejáratainak egy részét, vagyis nem fektette be újra a visszakapott pénzt, hanem hazavitte azt.

A forintkötvények piaci értéke egy negyedév alatt több mint egymilliárd dollárral csökkent, miközben a magyar devizakötvényeknél ennél jóval kisebb, 355,4 millió dolláros volt a csökkenés. Így a negyedév végén a tizennégy alapban összesen 2 milliárd dollárnyi forintkötvény és 4,1 milliárd dollárnyi devizapapír volt. A forintkötvényeknél 760,6 milliárd forintról 486 milliárdra csökkent az állomány névértéken, vagyis csak az amerikai cég 274,6 milliárd forintot vont ki a magyar piacról.

Miért adja el ilyen mértékben a magyar állampapírokat a Templeton kötvényguruja. Erre két lehetséges magyarázat van. Az egyik Michael Hasenstab (képünkön) befektetési stratégájának természetes velejárója. Ennek lényege, hogy a híresen kontrariánus (nem szokványos) befektetési stratégiát választó szakember egy bizonyos idő eltelte után elkezd kivonulni az adott országból, és más célpontokat keres. Hasonlót láthattunk például Írországnál.

A másik lehetséges válasz, hogy Hasenstab a piaci folyamatokra reagál. Eszerint az lehet a magyar állomány leépítésének oka, hogy Ukrajnában jelentős veszteségeket szenvedett el korábban felépített állományán. Emiatt tavaly ősz óta megfigyelhető volt, hogy egyrészt a Templeton alapjai alulteljesítették a versenytársakat, másrészt éppen ennek köszönhetően a befektetők is menekülni kezdtek. Emiatt elképzelhető, hogy a cégnek realizálnia kellett Magyarországon elért nyereségének egy részét, illetve "ki kellett engesztelnie" befektetőit - írta a Portfolio.hu.

Jelentősen elősegítheti a Templeton kivonulását az MNB önfinanszírozási programja, mely a bankokat próbálja az állampapírpiac felé terelni. Valószínűleg már eddig is szerepe volt a programnak abban, hogy az amerikai cég ilyen intenzíven tudta leépíteni kötvényeit, hiszen a bankok jelentős pénzeket toltak az állampapírpiacra. Emiatt nem érezte meg a magyar piac azt, hogy az egyik legjelentősebb finanszírozónk kötvényeinek majdnem ötödét piacra dobta.

Az ÁKK adatai szerint a harmadik negyedév során összesen 325,2 milliárd forinttal csökkent a külföldi befektetők forint állampapír állománya, miközben csak a Templeton 273,8 milliárdnyi papírt adott el.