Kiszúrtak a budapesti autósokkal - felelős nincs

Teljesen átgondolatlanul vezették be a Városliget mellett a fizetős parkolást. Hamarosan szavazhatnak az újabb módosításról, amely normalizálhatja a helyzetet, jelenleg azonban még mindig horribilis összeget kell fizetni többek között az Állatkerti körúton.
Szász Péter, 2018. május 12. szombat, 15:02
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A fővárosi közgyűlés akár már májusban szavazhat arról az előterjesztésről, amely több kerületben - köztük Zuglóban - módosítja a fizetős parkolást.

Zugló sokáig fehér folt volt Budapest parkolási térképén, így tavaly a Hungária körúton belüli részt tették fizetőssé, idén pedig majd a külső területeket nagyjából a Vezér utca vonaláig. A döntés elkerülhetetlen volt, hiszen az agglomerációból bejáró autósok a belvároshoz legközelebb eső még ingyenes területeken rakják le autóikat, ez pedig folyamatos konfliktust szült a helyiekkel. A zóna része lett egyébként az 56-osok tere is, amely azóta lényegében kiürült.

Ami azonban teljes átgondolatlanságra vall, az az Állatkerti körút parkolási gondjainak megoldására tett kísérlet. A zuglói önkormányzat és a Fővárosi Közgyűlés "izomból próbált megoldást találni" a helyhiányra és kezdetben a hét minden napjára 525 forintos díjat vezetett be (még a belvárosban is csak 440 forintot kell fizetni).

Ezzel ugyan eltűntek az utat hétköznap p+r parkolónak használó autósok, de - az előterjesztés szerint - csökkenni kezdett a közintézmények (állatkert, cirkusz, Széchenyi fürdő) forgalma.

Csapás a liget központi részére

Hanga Zoltán a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője lapunknak elmondta, hogy sok panasz érkezett a látogatóktól a horribilis ár miatt. Az állatkert egy ésszerű megoldást szeretne, amelynél megszűnnek az állandó parkolási gondok, de nem is űzik ki az autósokat a körútról. Később ezt a gondot orvosolhatja a 700 autó befogadására alkalmas garázs, amely a volt vidámpark területén épül, de erre még várni kell.

A Fővárosi Közgyűlés már ősszel arról döntött, hogy a hétvégi ingyenességet november 11-gyel visszaállítja. Most áprilisban pedig egy olyan előterjesztés került a testület elé, amely a ligeti főszezonban 265, azon kívül 175 forintra mérsékelné a díjat. És, hogy az egésznek értelme is legyen, a környék 440 forintos díját 350 forintra mérsékelnék, hiszen ha túl nagy lenne a differencia, akkor ismét nőne az Állatkerti körút vonzereje. (A jelenlegi parkolási zónák térképe.)

Az ügyben nem született döntés, így a számok még változhatnak a májusi ülésig. Az azonban látszik, hogy a döntéshozók elkezdett valamiféle koncepció mentén gondolkozni.

Hamarosan felülvizsgálhatják

Lapunk megkérdezte a zuglói önkormányzatot, hogy milyen háttértanulmányok alapján alakították úgy a parkolási rendszert, ahogy és lesz-e felelőse a folyamatos korrekció szükségességének.

Az önkormányzat azt írta, hogy a fizetős parkolás bevezetéséről még 2013-ban a Papcsák Ferenc vezette képviselő-testület döntött. Az akkori kerületvezetés idején készültek azok a hatástanulmányok, és folytak a főváros és Zugló között azok az egyeztetések, amelyek alapján a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta a kerület javaslatát.

Papcsákék azonban valamiért áttolták a bevezetést a következő városvezetésre amely a Fővárosi Közgyűlés által már 2013-ban elfogadott zóna és tarifarendszerhez igazodva fogadta el a kerületi szabályozást, és döntött a gyakorlati bevezetésről.

A felelősségre vonással kapcsolatban azt írták, hogy parkolással foglalkozó jogszabályok nem csak Zuglóban változnak folyamatosan, hanem más kerületekben is. Korrekcióra mindenhol szükség van, ez egy természetes folyamat a kétszintű fővárosi közigazgatási rendszerben.

Ha minden igaz, akkor májusban a Fővárosi Közgyűlés dönthet a XI. kerületi zónák nagymértékű kiterjesztéséről és néhány változtatásról a XII. kerületben. Erről itt írtunk részletesen.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tarosPifta, 2018.05.12 20:00

Ki Zugló polgmestere?
Melyik szabolcsi, aki a népnek csupa jót akar, hogy miniszterelnök lehessen?
Egy szabolcsi, Zuglóban. :DD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarosPifta, 2018.05.12 19:53

Úgy kell nekik!
Minden hülye magyar megérdemli, ha hagyja a szopatást.
Úgy kell neked!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

konrada, 2018.05.12 19:46

@balgabirk:
Igen, régen tényleg így volt.

... most meg fizetni kell, de úgy sincs hely. Ott kering az ember, hogy haza tudjon menni..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

balgabirk, 2018.05.12 16:52

Logikus. Régen : a zuglói reggel elindult dolgozni a XIII. kerületbe, a az ottani a III.-ba, az óbudai tán éppen Zuglóba - mert volt hely.. Délután ugyanez vissza.
Manapság: A zuglói reggel elmegy a XIII.-ba - s fizet! A XIII.-ból óbudára - fizet! A III. kerületi meg pl. Zuglóban dolgozik - fizet. Naná, miért ne ?.
Nagyon úgy néz ki, hogy a lényeg a 'f i z e t é s e n' van. Na ja, dúsgazdag autósokat lehet... Sőt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html