Jövő év januárjától lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás; munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani - jelentette az MTI. Az Országgyűlés kedden 271 igen szavazattal 37 ellenében, illetve 14 tartózkodás mellett módosította a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, vagyis nem jött be a kormánypárt egyhangú várakozása, az MSZP, LMP és a Jobbik nemet nyomott..

Az Országgyűlés döntése értelmében 2012. január elsejétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben - a többi között a szórakozó- és vendéglátóhelyeken -, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban és a játszótereken.


Nem jelölhető ki dohányzóhely a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem. Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben, ám a jogszabály nem definiálja, mit tekint kerthelyiségnek.

Szabadtéren sem lehet dohányzóhely közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál.

Szállodában, idegenforgalmi egységekben kijelölhető dohányzóhely, illetve működtethető dohányzó szoba, ám a munkahelyeken egyértelműen tiltott a zárt helyeken a dohányzás. Azokon a rendezvényeken, amelyket kifejezetten dohánybemutatóra hoznak létre, ugyancsak korlátozás nélkül lehet cigarettázni.

Némi zavar mutatkozik a büntetés területén. Az biztos, hogy a szabályt szegők 30 ezer forint bírságra is számíthatnak, három hónap türelmi idő után. Az is biztos, hogy az ellenőrzést a helyi önbkormányzat közterület-felügyelői, illetve az ÁNTSZ végzi, ám az nem egyértelmű, kit büntetnek majd. A szöveg szerint lényegében mindenkit büntethetnek, aki a szabályszegésben közreműködött, vagyis magát a fogyasztót, az üzemeltetőt és a tulajdonost is. Az eredeti verzió tehát kissé felpuhult azzal, hogy a tulajdonost, vagy az üzemeltetőt ki lehet hagyni a büntetésből, haszólt a fogyasztónak: tilos a dohányzás. Kérdés, hogy ezt mivel tudja bizonyítani, így a közterület-felügyelők őt is büntethetik, ha akarják.

Nagy valószínűséggel az önkormáűnyzatoknak külön rendeletben kell majd szabályozniuk a bírságolást, vagy a közterület felügyeletnek kell eljárási rendet kialakítania. Nagy valószínűséggel a szabályt szegő fogyasztó mindenképpen számíthat bírságra, már ha tetten érik.