Világos szempontokat kell megjelölni az iskolákban, kit vesznek fel, kit nem. Hogy milyen szakmai kereteket kell megállapítani, ezeket előzetesen kell meghatározni, szakmai kritériumok, utólagosan nem lehet megváltoztatni - mondta a csütörtök délelőtti kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Előzmények

Az iskolának legkésőbb április 30-ig kell értesítenie azokat a diákok, akik most fogják megtudni, hogy sikeres felvételiük mégsem érvényes, mégsem vették fel őket a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumba - derült ki az Index riportjából. A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője ugyanis több - a központ alá tartozó - intézmény igazgatóját arra utasította, hogy vágják vissza a létszámot, így azok a diákok, akik a már kihirdetett felvételi eredmények alapján azt hitték, biztos a helyük szeptemberben, május elején szembesülhetnek a döntéssel.

Ez olyan, mintha a diáknak június 15-én mondanám azt, hogy kettes helyett mégis inkább megbuktatom − nyilatkozta a hírportálnak Békési Eszter, a gimnázium irodalmi-drámai-média tagozatának vezetője. Az országos hírnevű tagozaton a március 12-én kihirdetett eredmények alapján összesen 28 gyerek tanulhatott volna szeptembertől, a döntés miatt azonban 11 diákot arról fognak értesíteni, hogy mégsem járhat ide.

A gimnáziumban nem indul el az egyetlen hat évfolyamos osztály sem, ide 23 gyerek jelentkezett, ők szeptembertől valószínűleg az általános iskolában tanulnak tovább. Hasonló a helyzet Makón és Csongrádon is. Az igazgatóktól először itt is a felvettek listáját és pontszámait kérték be, pár nappal később, április 24-én pedig egy táblázatot kaptak vissza az engedélyezett létszámmal. Az Index információja szerint így a Makói József Attila Gimnáziumban és a Csongrádi Batsányi János Gimnáziumban is három osztály helyett csak kettő indulhat el szeptemberben.

Az Index egyik gimnáziumi forrása elmondta, hogy a fenntartó a drasztikus döntést azzal indokolta, hogy így "emelkedhet az oktatás színvonala". Ő pedagógusként azt válaszolja erre, "azzal nem is lenne baj, hogy csökkentik a gimnazisták számát, hiszen kevesebb a gyerek, és kevesebb a tehetséges gyerek is, valóban csökken a színvonal, de egy ilyen döntést akkor sem április végén kell meghozni. Az a rengeteg munka, amit a felvételikbe és az iskola népszerűsítésébe fektettünk, mind kárba veszett."