Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Banai Péter Benő a jövő évi költségvetés irányelveiről, kiemelt céljairól és sarokszámairól tartott előadásában rámutatott: a büdzsé követi a kormány 2010 óta tartó gazdaságpolitikai irányvonalát, melynek sikerességét az utóbbi évek számai igazolják. A prognózisok szerint a gazdasági növekedés 2019-ben is folytatódik, a bővülés 4 százalék felett várható, mely továbbra is meghaladja majd az uniós átlagot. Az elmúlt öt évben a magyar gazdaság a visegrádi országok növekedését is meghaladta - mondta az MTI tudósítása szerint.

A magyar gazdaság mutatói ugyanakkor szorosan összefüggnek az uniós trendekkel, a tartós növekedéshez fontos tehát, hogy az európai és világgazdaság is növekvő pályán maradjon - jegyezte meg az államtitkár, aki szerint a növekedés 2013 óta stabil alapokon nyugszik, mely egy esetleges válsággal szemben is ellenállóbbá teszi az országot. Az ugyancsak meghatározó tervezési szempontként figyelembe vett költségvetési hiánycsökkentés pedig az ország versenyképességét javító tényező - tette hozzá.

400 milliárdot hoztak a gazdaságfehérítő lépések

Az államadóssági ráta a korábbi 80 százalék feletti szintről lassan, de fokozatosan csökkenő tendenciát mutat. E folyamat fenntartása szintén kiemelt cél, mert "bár jelenlegi államadósság-állományunk már EU átlag alatti, ám régiós versenytársainknál még mindig magasabb" - közölte.

Banai Péter Benő tájékoztatása alapján a magyar adóterhek európai összehasonlításban még mindig viszonylag magasak, ám adózási szerkezet-javító és adóteher-mérséklő intézkedéseket a következő évi büdzsé is tartalmaz. A gazdaságfehérítő döntések hatékonyságát méltatva és újabbak kidolgozását szorgalmazva kiemelte: ezek az elmúlt években 400 milliárd forint többletbevételt hoztak, mely számos támogatás, valamint életszínvonal-növelő kormánydöntés pénzügyi fedezetét teremtette meg.

Utóbbi kapcsán kitért arra is, hogy a 2019-es költségvetésben a GDP 4 százalékát kitevő adókönnyítés szerepel.

A munkaerőhiány mára akadály

A foglalkoztatásról szólva kiemelte: annak bővítése nélkülözhetetlen feltétele a lendületes gazdasági növekedésnek. Segély helyett ma egyre többen munkából élnek, ugyanakkor a gazdaság minden szegmenséből hiányzik munkaerő, miközben 300-600 ezer főre tehető a hazai munkaerő-tartalék - mondta, hozzátéve, hogy a munkaerő-hiány mára termelést korlátozó tényezővé vált, így kulcskérdés annak enyhítése és a versenyképesség, a hatékonyság javítása.