Telefonjával akciózott ismét a párbeszédes Tordai Bence, ezúttal Varga Mihály pénzügyminisztert akarta rávenni az Országgyűlésben, hogy írja alá a párt egyik kezdeményezését - írja a hvg.hu. Utóbb a felek másként emlékeztek a történtekre. Tordai elmondása szerint csináltak egy költségvetési módosító indítványt, és van benne egy csatlakozásra való kérést jelentő formanyomtatvány.

Úgy gondolta, felkéri erre Varga Mihályt is, hogy legyen közös előterjesztés, ami szerint elvonnak a motoGP-pályától és a vadászkiállítástól 9,3 milliárd forintot, és átcsoportosítják a II-III. kerületi rendelőkre. "Ezt próbáltam neki elmesélni, de mellbe lökött, és visszament a helyére, majd sipákolt, mint egy jó focista, amiért inzultálták" - mondta Tordai.

QP | Quality Placement

Varga a közösségi médiában úgy reagált, hogy szerinte Tordai politikusként még semmi hasznosat nem csinált, és most is csak műsor jött össze: "Ma ismét műsort csinált, ráadásul a parlamenti ülésteremben, amiért a levezető elnök figyelmeztette a magáról megfeledkezett kollégát. ... Sok ilyen lesz még, másokkal is, ezért továbbra is azt javaslom: ne hagyjuk magunkat provokálni!"