A Magyar Közlönyben megjelent három kormányhatározat közül az első a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásához kapcsolódó feladatokra 726 millió forintot biztosított az idei költségvetés Miniszterelnökség fejezetéből. A jövő évi költségvetésben 415 millió, míg a 2020-es büdzsében 139 millió forintot kell betervezni erre a célra.

Egy másik határozatban a kormány egyetértett a Nyíregyháza Spartacus-Bozsik József Labdarúgó Akadémia örökösföldi edzőközpont megépítésével. Ennek az előkészítésére az idei költségvetésből 143 millió forintot biztosított.

A harmadik határozatban a H7 elővárosi helyi érdekű vasúti vonalán a Kvassay HÉV-híd felújítására hagyott jóvá a kormány 2 milliárd 181 millió forintot, szintén az idei költségvetés terhére.