Kombifuvarozási szerződést köthetünk Ukrajnával

Miközben a Szeged-Kiskundorozsma és az ausztriai Wels között közlekedő Ro-La szerelvények (azaz kamionokat szállító vasúti kocsik) tavaly decemberben − az állami támogatás megvonását követően − leálltak, a kormány keleti irányban fejlesztené a kombinált árufuvarozást.
NAPI, 2013. április 22. hétfő, 13:20
Fotó: Napi.hu

A Magyar Közlönyben a múlt hónap végén megjelent kormányhatározatból az derül ki ugyanis, hogy Magyarország és Ukrajna megállapodást készül kötni a nemzetközi kombinált árufuvarozásról − az országgyűlés e tárgyban a nemzeti fejlesztési miniszter által benyújtott törvényjavaslatról szavazhat majd.

Korábban a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) megállapította, hogy mivel az áruk nagy részét nem lehet konténerben szállítani, a Ro-La visszaállításának létjogosultsága van, ráadásul ez a szállítási mód a használatarányos útdíj bevezetésével állami támogatás nélkül is gazdaságosan fenntartható és versenyképes lehetett volna a közúttal szemben. A Ro-La versenyhátrányát részben az okozta ugyanis, hogy míg egy tonna áru közúti fuvarozása kilométerenként 60 fillér úthasználati díjba kerül, addig vasúton ugyanez tízszer többe, 6 forintba. Ráadásul a vasúti pálya elérése további költségeket ró a fuvarozókra.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2013.04.22 14:42

@oregpapi: Annak csak örül az állam, hisz a fele odamegy.

De: csak a matricás rendszer olyan olcsó, hogy jobban megéri úton. (Plusz a vasút sem gyors!) Viszont ha bejön a használatarányos útdíj, akkor megfordul majd az arány.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oregpapi, 2013.04.22 13:48

És az üzemanyag költség???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html