A nyílt tenderfelhívást a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány jelentette meg az uniós közbeszerzési közlönyben.

A nyertes ajánlattevő feladata az alapítvány fenntarthatóság melletti társadalmi elkötelezettséget ösztönző programjához kapcsolódóan különböző kommunikációs kampányok, PR-feladatok, továbbá - a járványügyi helyzettől függően - élő vagy online rendezvényeinek a megszervezése. Különösen azoknak a fenntarthatósági, klímavédelmi követelményeknek megfelelő teljes körű tervezése, lebonyolítása és kommunikálása, ide értve a megvalósításhoz szükséges tárgyi és személyi feltételek teljes körű biztosítását is.

Az ajánlattevőknek az elmúlt három évből be kell mutatniuk referenciaként

  • legalább egy, legalább 300 fő részvételével lezajlott, kiemelt protokoll szintű, azaz konferenciát és gálaestet is tartalmazó, részben vagy teljesen sajtónyilvános esemény szervezését, továbbá
  • legalább egy konferencia és/vagy rendezvény megszervezését és megvalósítását tartalmazó szolgáltatást, amelyen legalább egy kiemelt protokoll szintű személy vett részt, és amelynek kiemelt biztonsági fokozata volt, azaz TEK és/vagy készenléti rendőrség együttműködésével zajlott le.

Az ajánlattételi határidő 2021. január 5. Az értékelésnél 95 súlyszámmal szerepel az ár és 5 súlyszámmal a minőség.

A Napi.hu korábban írt arról, hogy az Áder János köztársasági elnök alapította Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatásáról döntött a kormány: 2018-ban fél milliárd, 2019-től pedig mintegy másfél milliárd forintot kap az elnöki alapítvány.