A munkaadói járulékok további csökkentésére tesz javaslatot a munkaadói oldal a kormánynak - tudta meg a Magyar Idők. Az eredeti terv szerint 2-2,5 százalékkal mérsékelnék ezt a közterhet, de a költségvetés kedvező helyzete miatt a munkaadók szövetsége szerint ennél nagyobb változás is belefér a pakliba.

Szakértők szerint ez jó eséllyel azt is lehetővé tenné, hogy emeljék a béreket. Ennek feltétele, hogy ne boruljon fel a büdzsé egyenlege.

A terven felüli csökkentést indokolná az is, hogy a cégek régóta erre várnak, továbbá, hogy ezzel csökkenne az úgynevezett adóék, azaz kevesebb jövedelmet forgatna át az állam, több elköltéséről dönthetnének a vállalatok és a magyar emberek.