Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az alapellátásban dolgozó védőnők nem a szakellátásban dolgozók számára megállapított bértábla hatálya alá tartoznak. A védőnők bérét a közalkalmazotti jogállásról szóló törvény szerinti bértáblával számolják, nem pedig az egészségügyi szakdolgozói bértábla alapján, ami 60 ezer forintos különbséget is jelenthet - jegyezte meg Csordás Ágnes.

A védőnői bérkiegészítés is "széthúzta" a védőnői társadalmat, mert az ellátottak alapján kaptak kiegészítést, ez azonban nem vette figyelembe a munkában eltöltött időt - tette hozzá.

Csordás szerint szeretnék "leküzdeni" a 60 ezer forintos különbséget a bérben, és szeretnék elérni azt is, hogy a munkában eltöltött időt figyelembe vegyék a bér megállapításánál.

Elmondta azt is, hogy a védőnők 89 százaléka önkormányzatnál vagy önkormányzati intézménynél dolgozik közalkalmazottként, és országosan körülbelül ezer körzetben kell helyettesítéssel ellátni a védőnői szolgálatot.