Budapest költségvetését két fordulóban tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés, első alkalommal a jövő csütörtökre összehívott rendkívüli ülésén. A működési kiadásokról készített összesítés szerint a legtöbb ágazat kevesebb forrással számolhat, mint 2010-ben. Így például az önkormányzat egészségügyi feladataira várhatóan 40 százalékkal kevesebbet fordítanak; a keret így csaknem 361 millió forinttal 541 millió forintra csökken.

A büdzsé tervezete szerint a nagyobb vesztesek közé tartozik majd az idegenforgalom (-51,6 százalék), a sport (-23,4 százalék), illetve jóval kevesebb jut a városrendezési és városépítési feladatokra is(-58 százalék). A forráselvonások okai között lehet a fővárost is érintő több változás, így például az önkormányzat kórházainak tervezett állami kézbe adása, vagy az idegenforgalmi adó rendszerének a főváros számára hátrányos átalakítása.

Tarlós István főpolgármester az elmúlt hetekben többször is arról beszélt, hogy a csőd elkerülése érdekében a főváros szigorú költségvetést készít. Utalt arra, hogy az előző városvezetéstől sok száz milliárd forintos hiányt örököltek. Azt hangoztatta, hogy egy biztonságosabb, tisztább, jól működő várost akarnak, és ennek a feltételeit akarják megteremteni.

A fővárosi költségvetés koncepcióját január 12-én a Fidesz-KDNP többségű közgyűlés az ellenzéki LMP-vel együtt is támogatta. A voksolásnál nemmel szavazott az MSZP-frakció és egy jobbikos képviselő. A koncepció vitájánál Tarlós István jelezte: reális esélyt arra, hogy a tervezettnél több támogatást kapjanak a kisebbségek és a hajléktalanellátás. A most beterjesztett tervezet szerint kevesebb elvonás érinti majd e két területet, így az eredetileg javasolt összegnél a szociálpolitikai feladatokra 400 millióval több juthat, míg a kisebbségeknek juttatandó támogatás összesen 59 millió forint lehet.

A költségvetés nyertes területei közé tartoznak a közlekedési és parkolási feladatok plusz 2,7 milliárd forinttal, míg vagyongazdálkodásra és vagyonnyilvántartásra 1,6 milliárd forinttal többet fordíthatnak idén; előbbi harmadával, utóbbi több mint felével több, mint tavaly. A főváros 2010. évi eredeti célelőirányzata 269,2 milliárd, míg az idei 271,1 milliárd forint.