Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rendkívül sanyarú képet fest a fővárosi árvízvédelmi töltések állapotáról, egy a fővárosi önkormányzat kérésre készült 2011-es jelentés. (Jelen írás célja nem a pánikkeltés - hisz arra nincs ok -, mindössze a figyelemfelhívás - a szerk.) A dokumentumot a fővárosi árvízi védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt. készítette a közgyűlés számára még 2011 novemberében, ám azóta jelentősen nem változott a helyzet, ismerve a felsorolt problémákat és az azóta (nem) folyó beruházásokat. A fővárosi lakosok azt gondolják, hogy a rakparti védművek biztonsággal kibírják a 10 méter körüli árvizeket is, ám valójában nincs e jelentés szerint a fővárosi védműveknek olyan pontja, amely ne lenne vagy magassághiányos, vagy keresztmetszetében hiányos. A jelentés szerint a védművek egy része a koruknál fogva teljes felújításra szorulna.

2011 novemberében keletkezett FCSM jelentés szerint több árvízvédelmi mű már rég elérte tervezett életkorát, ami nem meglepő, hisz a Pestet és Budát körülvevő árvízvédelmi töltések tervezés és építése az 1838-as nagy jeges árvíz után kezdődött és elvileg az a mai napig tart. Régebben a jeges árvizek okoztak nagy árvizeket a jégtorlaszok duzzasztó hatása miatt, ám ilyenre utoljára 1956-ban volt példa, azóta mindössze egyszer, 1985-ben alakultak ki veszélyes vízduzzasztó jégtorlaszok a Duna fővárosi szakaszán. (Az 1956-os időszak után a jeges ár kialakulásától elvileg megvédi a fővárost a dunai jégtörőflotta, ám ezek a hajók időközben kiöregedtek - az utolsó fővárosi hajót a Jégtörő I-et 2012-ben "nyugdíjazták", amit akkor a vízügy azzal indokolt, hogy a gönyűi és a bajai jégtörők szükség esetén Budapesten is tudnak segíteni - de ez egy másik történet.)

Az elmúlt tíz évben azonban három alkalommal is kialakult zöld ár, azaz 800 centiméter feletti tetőzés, ebből kettő hozott rekordot. (2002: 848 cm, 2006: 860 cm). A jelentés több oldalon sorolja a magassághiányos és keresztmetszet-hiányos töltésszakaszokat. A magassághiány a laikus számára is egyértelmű: a vízügyi szakma azt a töltést tekinti magassághiányosnak, amely a mértékadó árvizet nem haladja meg 1,3 méterrel. "A városi védművek kiépítettsége a magassági biztonság tekintetében korántsem teljes körű." - A melléklet lista itt látható:

Magassághiányos töltésszakaszok
jellemző magassághiány (cm)
érintett szakasz hossza (m)
Buda-Észak árvízvédelmi szakasz
1/1. Királyok útja - Nánási úti töltés (Római part)
10-60
3100
1/2 Aranyhegyi-patak balpart a Pók utcánál0-70600
1/3 Aranyhegyi-patak Mocsáros dűlői töltés20-80670
1/4 Gázgyári védmű parapetfala20-401726
1/5 Dunaparti út2025
Buda-Közép árvízvédelmi szakasz
II/1 HÉV töltés a Mozaik u. és az Árpád híd között20-851080
II/2 HÉV töltés és felső rakpart az Árpád híd és Margit híd k.40-552573
11/3 Felső rakpart a Margit híd és a Lánchíd között10-201800
11/4 Felső rakpart a Lánchíd és az Erzsébet-híd között10-201030
1/5 Felső rakpart a Szabadság híd és Petőfi híd között70-90440
11/6 Lágymányosi hídtól a Galvani utca vonaláig5-402220
Buda-Dél árvízvédelmi szakasz
III/1 Hosszúréti-patak torkolata feletti szakaszon0-70200
III/2 Növény utca vonalánál0-20500
III/3 Sertéshízlalda töltése (Érdi-töltés Bp-i szakasza)55-70280
Pest-Észak árvízvédelmi szakasz
1V/1 Mogyoródi-patak balparti töltés0-502500
IV/2 Mogyoródi-patak jobbparti töltés0-502100
IV/3 Csömöri-patak balparti töltés50120
IV/4 Csömöri-patak jobbparti töltés50120
IV/5 Szilas-patak jobbparti töltés20100
IV/6 TUNGSRAM strand - Észak-Pesti szennyvíztisztító körtöltése0-1001450
IV/7 Zsilip utca - Váci út -iparvágány töltése40-901400
Pest-Közép árvízvédelmi szakasz
V/I Jászai Mari tér0-40150
V/2 Széchenyi rakpart0-10300
V/3 Belgrád rakpart0-20770
V/4 Belgrád rakpart a Sörház utcánál0-70360
V/5 Közraktár utca. a CET-től délre a Petőfi hídig40-60520
V/6 Petőfi hídtől a Déli vasúti hídig40-601470
Pest-Dél árvízvédelmi szakasz
VI/I Bulav töltes0-15210
VI/2 VIZIG töltés a Kvassay-zsilipnél0-30155
VI/3 Corvin utcai töItés0-40177
VI/6 Csepel Művek területe0-20102
Margitszigeti árvízvédelmi szakasz
A teljes partvonal70-150 cm5632 m
Forrás: FCSM Zrt, www.budapest.hu



Hasonlóan gondot okoz a nem elég széles gát, ha azok koronaszéllessége nem éri el a szabályosat, illetve, ha a rézsűjük túl meredek. Ezek a védművek nem tesznek eleget a statikai, szivárgáshidraulikai állékonysági követelményeknek, vagyis veszélyes vízállás esetén gátcsúszás vagy szivárgás alakulhat ki. A keresztmetszet szempontjából is a Római parti szakasz az egyik leghosszabb rész, de gondot okozhat a gátul is szolgáló HÉV töltés a Mozaik utca és az Árpád híd között, vagy a túlparton a Marina-parti rész többek között.

A "védművek legtöbbje elérte már a szokásos tervezési élettartalmát" - a jelentés több kilométer hosszra teszi az életkora miatt elavult, felújításra szoruló gátakat. Ezek leginkább a rakparti támfalak, amelyek többsége egy évszázados, és magán viseli a háborús nyomokat is. A kőanyag jelentős része az utak téli sózása miatt mállik, számos szakaszon a burkolat alatt üregek alakultak ki, így balesetveszélyesek. Felújításra szorulna koránál fogva Bem rakpart, a Várkert rakpart a Műegyetem rakpart alsó része és lépcsősorai. A pesti oldalon a Széchenyi rakparti, Március 15-e téri lépcsősorok,a közraktáraktól (CET) délre húzódó teljes függőleges parti támfal - olvasható a jelentésben.

A 2011-es jelentés azonnali beavatkozást sürget a szentendrei HÉV vonalán Békásmegyertől északra, ahol a vasúti töltés mélyen (1,4 méterrel) az előírt szint alatt keresztezi az árvízvédelmi töltést. Hasonlóan neuralgikus pont a Római-part helyzete - mint ismert itt egy ideiglenesen kiépített védvonal épült, amely a Pók-utcai lakótelepet védi. A Római-parton megkezdődött a mobilgátak tervezése, amit viszont környezetvédelmi szempontból vitatnak. Királyok útján épült töltést 2002-ben is védeni kellett - emlékezett a jelentés, vagyis annak megépítése nemcsak a hullámtérben épült ingatlanok tulajdonosainak érdeke.

Erzsébet-híd
Kép: Forrás: Google Street View

Az óbudai szakaszon az Árpád-hídi hévmegállónál a parapetfal (mellmagasságig érő fal) magassága 80 centiméterrel marad el a szükségestől. Rendszeresen gondot okoz a védekezés során az Erzsébet híd alatti 17 méteres szakasz az alsó és felső rakpart között. Korábban (15-20 éve) itt lehajtó volt, ám ezt megszüntették, a 17 méteres támfalat viszont nem építették meg azóta sem. A Óbudai-sziget gyakorlatilag nem védett az 800 centiméter feletti árvíztől - azt a 2002-es és a 2006-os magas víz is elöntötte, a Margitszigetet pedig a homokzsákos gátak védték meg.

A jelentés készítői megbecsülni sem akarták - nem tudták - a szükséges beruházások költségvetési vonzatát, de csak a FCSM által javasolt sürgős javítások tízmilliárdos tételt jelentetnének.

Árpád-híd, HÉV-megálló
Kép: Forrás: Google Street View