Komoly kritikát kapott az ENSZ-től Orbán - ezt nem fogja kitenni az ablakba

Általa populistának tartott politikusokat, leginkább a holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjét, Geert Wilderst bírálta hétfő este az ENSZ emberi jogi főbiztosa Hágában, a béke, a jog és a biztonság érdekében létrehozott alapítvány megnyitóján. Zeid Raad al-Husszein Orbán Viktor miniszterelnököt is Wildershez hasonlította.
MTI, 2016. szeptember 6. kedd, 11:15

Zeid Raad al-Husszein jordániai herceg demagógnak nevezte az iszlámot bíráló, bevándorlásellenes Wilders mellett Donald Trumpot, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltjét is.

A főbiztos leszögezte, muzulmánként kötelessége, hogy mindenütt és minden esetben megvédje és támogassa az emberi jogokat. Kijelentette, felháborítják a féligazságok, a hazugságok, a manipuláció és az olyan fajta félelem terjesztése, mint amilyet Geert Wilders nyíltan népszerűsít.

A holland politikus a PVV győzelme esetén Hollandia összes mecsetének bezáratását, a fejkendő közhivatalokban történő viselésének betiltását helyezte kilátásba, és azt ígérte, hogy nem térhetnek majd haza azok a holland állampolgárok, akik Szíriában harcoltak. Közölte: "iszlámtalanítja" az országot, lezárja Hollandia határait a muszlim menedékkérők előtt és becsukatja a menekültbefogadó központokat.
Zeid Raad al-Husszein szerint sok a hasonlóság a holland politikus, Donald Trump, Orbán Viktor, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője, Milos Zeman cseh államfő, Norbert Hofer osztrák szabadságpárti elnökjelölt és Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának volt vezetője, a Brexitet támogató egyik brit politikus között.

A főbiztos úgy vélekedett, ezeknek a politikusoknak az ideológiája közel áll az Iszlám Állam szellemiségéhez."Eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy olyan tiszta és csodálatos formában támasszák fel a múltat, amelyben a napsütötte mezőket a nemzetiségi vagy vallási alapon egységbe tömörült népek lakják", ami ebben a formában valószínűleg soha nem volt igaz - fogalmazott Husszein.

Ez az ígéret a jordániai ENSZ-tisztségviselő szerint "fikció", az ilyen "leegyszerűsítő és féligazságokat használó" vezetők pedig az aggódó emberekben szunnyadó félelmet táplálják.

Szijjártó "visszavágott"
Zeid-al Hussein kijelentette, hogy felháborítják a féligazságok, a hazugságok és a manipuláció. Holott pont ezek a tulajdonságok jellemzik őt magát és nyilatkozatait a legjobban.  Elfogadhatatlan és felháborító, hogy egy ENSZ bürokrata az Iszlám Állam ideológiájához hasonlítgat egy demokratikusan megválasztott európai politikust - olvasható a magyar külügy közleményében. .
Zeid al Hudsein ezzel a nyilatkozatával teljesen alkalmatlanná vált arra, hogy bármilyen pozíciót is betöltsön az ENSZ-ben.
Eddigi tevékenységével, ilyen és ehhez hasonló nyilatkozataival földig rombolta a menekültügyi főbiztosi pozíció hitelét és tekintélyét.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lomb, 2016.09.06 16:51

@tegnaputan: Az a legszebb a liberálbolsevik csicskák"szabadság üzeneteiben", hogy a halandó emberek csak azt gondolhatják, mondhatják, amit ők megengednek. A szólás- és véleményszabadság hosszan és sokat emlegetett örve alatt korlátok közé - karámba - szorítanák a zembereket.

Ilyen a szép, új "szabad" világuk!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.09.06 14:10

Zeid sejk továbbá nem az ENSz, hanem annak egy tisztségviselője. Akinek a véleménye szart sem ér. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2016.09.06 14:10

@HauserArnold: "te meg a saját házad előtt - van mit."
Te már csak tudod, persze ha ügynök vagy az más.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.09.06 14:10

@foldnyuzo: nem, itt bolsi bogarak is vannak,l mint szélsőségesek, sőt, elsősorban ők. Azaz ti. Náci nincs egy se. illetve, van liberálnáci is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.09.06 14:04

@Dakota Summer:
Már megint bolsizol, csak úgy. Itt csak náci szellemiségűek vannak ha szélsőségesekről van szó.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html