Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jelenleg valószínűleg Magyarországon terjed a leggyorsabban a koronavírus-fertőzés - mondta a Népszavának Falus Ferenc egykori tisztifőorvos a legfrissebb adatokra  hivatkozva. Falus szerint  a kormány nem lépett időben. Hagyták augusztusban elszabadulni a járványt azzal, hogy engedték a bulikat, a koncerteket, kerti partikat, a falunapokat, a gólyatáborokat, nagyobb esküvőket lebonyolítani, Most már nagyon nehéz lesz a fertőzés terjedését megfogni.

A 15 főnél nagyobb csoportok találkozását egyértelműen meg kellene tiltani és a kormánynak azonnal elérhetővé kellene tennie az ingyenes tesztelést. A szakember szerint naponta legalább 15 ezer tesztet kellene végezni. A járvány egyre erősebb és főként a fiatalokat érinti. Ők enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen is megúszhatják a fertőzést, így szinte észrevétlenül adják tovább a vírust. Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezető epidemiológusa egy hete azt mondta, hogy Floridában is valami hasonló történt.

Először ott is a fiatalok betegedtek meg, és aztán került át a fertőzés más korosztályokra is. Mindössze öt hét kellett ahhoz, hogy a halálozások számában is bekövetkezzen a felfutás. Ő is arról beszélt, hogy új védekezési stratégiára van szükség, melynek egyik fontos eleme a minél nagyobb számú tesztelés, a kapcsolatok gyors felderítése és izolációja.

A Világgazdaság információi szerint az utóbbi egy héten rendkívül nagy teher hárult a koronateszteket végző mintavételező csapatokra. Jellemzően nem tudták teljesíteni, hogy a háziorvos értesítése után 24 órán belül le tudják venni a mintát a koronavírus-gyanús személytől. Volt olyan egység, amely Budapesttől 100 kilométerről érkezett a fővárosi munkára. Egy nap alatt 25 címre mentek ki - árulták el a mentősök.