Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Folyik a párbeszéd egy új bérfejlesztésről az egészségügyben, de ez a fizetések emelése mellett a béren kívüli juttatásokat is érinti majd - jelentette be Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a rádióban.

Szavai szerint a bérfejlesztés nemcsak az orvosoknál valósul majd meg, hanem a szakdolgozóknál is. ­Utóbbiak esetében a lakhatást is szeretnék segíteni valamilyen formában, a cél az, hogy az egészségügyi alkalmazottak a munkahelyükhöz közel, elfogadható áron és jó körülmények között lakhassanak.

Mivel sok olyan nő dolgozik az egészségügyi intézményekben, akinek egy vagy több gyermeke van, segíteni kívánnak a gyermekek elhelyezésében is. Olyan óvodák, esetleg bölcsődék kialakítását tervezik, amelyek a kórházakhoz tartoznak, hogy a női alkalmazottak nyugodtabban dolgozhassanak majd - mondta Horváth Ildikó.

A felújított, illetve újonnan épülő fővárosi centrumkórházak öt, legfeljebb hét év múlva fogadhatnak majd betegeket a kormány tervei szerint. Ahhoz viszont, hogy kiszámítható és biztonságos legyen az intézmények fenntartása, egy részletes elemzést követően egymáshoz kell igazítani a különböző finanszírozási elemeket az egészségügyben - fogalmazott az államtitkár.

A kép forrása: Rawpixel/Unsplash.