Kórházbedőlések: cáfol az államtitkárság

Az elmúlt négy esztendőben tudatos konszolidációs menedzsmenttel csökkentette az ágazat vezetése a kórházi adósságállományt. Egyetlen egy kórház sem dőlt be, és nem fog a jövőben sem - cáfolja közleményben az egészségügyi államtitkárság a Népszabadság cikkét, mely szerint két tucat kórház válhat rövidesen fizetésképtelenné
Napi.hu, 2014. március 4. kedd, 14:43

Az államtitkárság érvelése szerint az új kormány újraélesztette a válságba került egészségügyet és alapvető céljául tűzte ki egy felelős egészségügy megteremtését, amely a betegek gyógyításán túl az egészségmegőrzést is kiemelten fontosnak tartja. Még azt sem lehetett pontosan megmondani 2010-ben, hogy mennyi az intézmények adósságállománya, s a 2002-2010 közötti időszak 1000 milliárdos hiányával szemben az Egészségbiztosítási alap most egyensúlyban van, az Orbán-kormány a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat alapjait rakta le - hangzik az öndicséret.

Konszolidálták a kórházakban a tőke adósságállományt, az adósságok megszüntetéséért ugyanakkor a kórházak maguk is sokat tehetnek feszes és transzparens gazdálkodással - hangsúlyozza az államtitikárság Az év végi konszolidációs összeg kiosztását megelőző tárgyalásokon a kórházak maguk tettek vállalásokat. Összesen 12 milliárd forint összegű költségcsökkentést vállaltak, amelynek jelentős részét már teljesítették is.

A központosított közbeszerzéssel már eddig 10 milliárd forintot spóroltak meg a kórházak, több lépcsőben, összesen 95 ezer orvos és  ápoló bérét emelték, így az Emmi szerint a 2004-es uniós csatlakozás óta először fordították meg a vendégmunkásnak állás trendjét, és 2013-ban, immár második éve kevesebb orvos kért külföldi munkavállaláshoz igazolást, mint az azt megelőző évben, az elvándorlási adatok a 2009-es szintnél alacsonyabbak.

Az eredmények felsorolásából nem maradt ki a vaklicit sem, amelllyel az Emmi számításai szerint az embereknek összesen 10,5 milliárd forinttal kevesebbet kellett támogatott gyógyszerekre költeniük a patikákban.

HOZZÁSZÓLÁSOK