A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kezdeményezi az Alkotmánybíróságnál, hogy azok is legyenek jogosultak a korkedvezményes nyugdíjazásra, akiknek 2014. december 31-ig, azaz a rendszer megszüntetéséig még nem volt meg a korai nyugdíjazáshoz szükséges, legalább 10 évnyi munkaviszonyuk, azóta viszont már megvan - derült ki a végzésből, amely a Mérce birtokába jutott.

Nagyon sok olyan munkavállaló van, akinek néhány hónapon vagy 1-2 éven múlott, hogy meglegyen a 10 éve 2015 előtt, de hiába, mert a módosítás nem foglalkozott az efféle töredékidők elszámolásával, így most semmilyen kedvezményre nem jogosultak - mondta a lapnak Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke.

Lassan egy évtizede komoly harca ez a szakszervezeteknek, hiszen korkedvezmény híján a munkavállalók olyannyira amortizálódnak, hogy sokszor még az öregségi nyugdíj korhatárát sem érik meg. A vegyiparban például 62 év az átlagéletkor, miközben a nyugdíjkorhatár meg 65 - tette hozzá.

A kormány 2015. január 1-jétől szüntette be korkedvezményes nyugdíj rendszerét és ezzel párhuzamosan az ellátásra való jogosultság alapját képező járulékfizetési kötelezettséget is. Korábban kétévi korkedvezményben részesült az a férfi, aki legalább 10 éven át, és az a nő, aki legalább 8 éven át korkedvezményre jogosító munkakörben dolgozott, továbbá azok, akik legalább 6 éven át 100kPa-nál (vagyis a légköri nyomásnál) nagyobb nyomású légtérben dolgoztak.

Ezen felül a férfiaknak minden további 5 év után járt 1 év, a nőknek pedig minden további 4 év után. A légköri nyomást meghaladó légtérben dolgozóknak ugyanebben a rendszerben 3 évente jártak az újabb évek. 2014-ben a módosítás előterjesztését nagy felháborodások és tüntetések követték.