Alapesetben egy "B" kategóriás jogosítvány feljogosít minket, hogy személyautót, vagy kisteherautót vezessünk, amennyiben az nem haladja meg a 3500 kilogrammos össztömeget és maximálisan nyolc utas utazik benne a sofőrön kívül. Ezzel a típusú vezetői engedéllyel maximum 750 kilogramm össztömegű pótkocsi is vontatható, amennyiben az összekapcsolt járművek súlya nem haladja meg a 4250 kilót.

Nehéz pótkocsit (750 kilogrammot meghaladó megengedett legnagyobb össztömeg) is vontathat a jogosítvány tulajdonosa, ám a két összekapcsolt jármű együttes össztömege nem haladhatja meg a 3500 kilót, illetve a nehéz pótkocsi sem lehet nehezebb, mint a vonó gépkocsi. A megengedett legnagyobb össztömeg egyébként a forgalmi engedély bejegyzése alapján állapítható meg - hívta fel a figyelmet Bezzegh Edina, a D.A.S. JogSzerviz jogtanácsosa.

Változás a jogszabályban: ezek az érvényes korlátozások

A kezdő jogosítvány jelentősen korlátozza fenti jogosultságokat. Jó tudni például, hogy a vezetési jogosultság megszerzésének napjától számított két évig, − a Magyar Honvédség kezelésében lévő járművek kivételével − nem vontathatunk pótkocsit. A motorosokra is vonatkozik a korlátozás, mely szerint a kezdő vezető, akinek motorvezetésre van érvényes jogosítványa, utast két évig nem szállíthat - mondta Bezzegh.

A korábbi szabályozás a rendőrséget jogosította fel arra, hogy a minősítés idejét legfeljebb két alkalommal, egy évvel meghosszabbítsa. Erre akkor kerülhetett sor, amikor a közúti közlekedés szabályainak megszegésével elkövetett közlekedési bűncselekmény miatt a bíróság a jogosult büntetőjogi felelősségét jogerősen megállapította, vagy közúti közlekedési szabálysértés elkövetése miatt a vezetői engedély visszavonását a szabálysértési hatóság jogerősen elrendelte.

A jelenlegi szabályozás alapján az időtartam már nem meghosszabbodik, hanem a kétéves ciklus újra kezdődik - emelte ki a D.A.S. JogSzerviz jogtanácsosa. Ennek megfelelően a kezdő vezetői engedély minősítés kétéves időtartama közlekedési szabálysértés vagy bűncselekmény miatt jogerősen kiszabott járművezetéstől eltiltás, illetve a vezetői engedély külön jogszabályban meghatározott visszavonásának leteltét követően kezdődik újra.