A kormány tavaly júliusban úgy döntött, hogy támogatja a fővárosi közösségi közlekedés autóbuszflottájának cseréjét. A programra 3,2 milliárd forintot biztosított és felhívta a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy kössön támogatási szerződést a projekt megvalósítójával, a BKV Zrt.-vel. Gulyás Gergely azonban a mai napig nem tett eleget ennek és a BKV sürgető levelére sem válaszolt - írta a Népszava.

Ez gondot okozhat a 3-as metró felújításánál. Erre reagált hétfőn egy Twitter-bejegyzésben Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, aki azt írta, hogy

a kormány állja a szavát, a BKV megkapja a 3,2 milliárdos támogatást új buszokra. És a 3-as metró felújítására vállalt 80 milliárd pluszpénzt. Az ellenkező állítás kamu. Mintha valaki mindenáron konfliktust akarna, pedig jó az együttműködés.

A témában megszólalt Vitézy Dávid a Budapesti Fejlesztési Központ frissen kinevezett vezérigazgatója, aki megosztotta Fürjes bejegyzését és utalt a múlt heti indexes interjújára. Ebben azt mondta, hogy a budapesti járműpark fejlesztése közös célja a Fővárosnak és a kormánynak.  Ezekben a hetekben is érkeznek a kormány által biztosított uniós forrásokból az újabb alacsonypadlós CAF-villamosok Budapestre. Meglesz a forrás az új buszokra, és terveik szerint a hév-vonalakon az 50 évnél is idősebb vonatokat is lecserélik.