Korán örülhettek Orbánék - vajon mi történik az országban?

Bár valamelyest nőtt a születések száma az első fél évben, korai lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy tartós tendencia kezdetét látjuk. A Népszava összeállítása szerint a kormány iszonyú sok pénzt költ családtámogatásra eddig szerény hatékonysággal.
Komócsin Sándor, 2020. augusztus 17. hétfő, 08:21
Fotó: Getty Images

"A kisbabáknak kedvük támad megszületni" - jelentette ki büszkén Orbán Viktor 2013 februárjában, ám az akkori miniszterelnöki jövendölés nem jött be: 2013-ban 1600-zal esett születésszám, és a következő hat évben sem sikerült elrugaszkodni, elérni az elmúlt 20 év csúcsát, a 2006-os 99,8 ezres számot - írja a Népszava.

Az Orbán-kormány évről évre emeli a családok támogatását. A miniszterelnök 2013-as bejelentésekor már túl voltak többek között a családi adókedvezmény bevezetésén és a gyes reformján. Aztán 2015-2016-ban úgy vélték, megtalálták a csodamegoldást: ekkor nevezték át a szocpolt családi otthonteremtési kedvezményre (csok), majd kihirdették, hogy aki három gyermeket vállal maximum tízéves határidővel, 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 10 milliós kedvezményes hitelt kaphat.

A csok bevezetése eltelt öt év, és úgy fest, idén végre történt valami. A KSH július végén közölt adatai szerint az első félévben 5,5 százalékkal nőtt a születésszám az előző év azonos időszakához képest.  Az adatokkal azonban óvatosan kell bánni. Először is az elmúlt négy évben csökkent a születésszám, azaz alacsony volt a bázis, amihez képest az 5,5 százalékos pluszt mérték. Másrészt az az adat, ami azt mutatja, hogy átlagosan egy nő élete folyamán hány gyereket vállal (a teljes termékenységi arányszám), kicsit emelkedett ugyan, de épphogy 1,5 felé megy. Ennek a számnak 2 körül kellene lennie ahhoz, hogy a társadalom lélekszáma ne csökkenjen drasztikusan.

Árnyalja a képet az a megállapítás is, amit két demográfus, Spéder Zsolt és Kapitány Balázs egy 2018-as tanulmányában tett: zajlik az úgynevezett visszapótlás. Ez azt jelenti, hogy egyre több nő tanul tovább, épít karriert, ezért későbbre halasztotta a gyerekvállalást. Az első babát a nők átlagosan 28-30 évesen szülik meg. Az utóbbi években viszont igyekeznek "maguktól is bepótolni a lemaradást", azaz átmeneti jelleggel megugrik a születésszám. Így a korábban elhalasztott gyermekek egy része születhetett meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

znojmo, 2020.08.18 22:07

Nincsen egyenes összefüggés, az anyagi jólét és a gyermekszám között. A gazdagok sem akarnak gyereket.
A gyermekvállalás inkább családi indíttatás kérdése, vagy éppen hatósági, lásd Ratkó korszak.
Nagyon jól jön a gyermekek iránti támogatás, de ettől sem lehet csodát várni. Aki az anyaiakban gondolkodik nem látja a hasznot a gyermekbő, mert úgyis elmegy a pénz a gyerekre.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2020.08.18 19:20

@Józsi2222:
Honnan tudod? :-D
Merthogy szedik... Van annak egyéb pozitív tulajdonsága is...
De nincs ezzel baj! Próbáld ki, otthon Te leszel a király! :-P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2020.08.18 19:16

@Fricibacsi3:
Az hogy iszonyúan sokat költenek családtámogatásra az senkinek sem fáj. Még a Népszavának sem.
Kérdés, hogy mit neveznek családtámogatásnak, még konkrétabban milyen hatékonysággal költik el azt a pénzt "családtámogatásra"?
Ennek van egy egyszerű mérőszáma, a gyerekek számának gyarapodása.

Ne hablatyoljál itt LMBTQ-ról, meg Soros-ról... Ezzel csak a korlátolt gyepes hülyeségedet bizonyítod!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.08.18 19:15

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.08.18 19:14

@zappara:
Úgy tökéletes, ahogy van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html