Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az idősotthonokban ingyenes hely szinte sehol nincs, ugyanakkor családi vészhelyzet esetén a legtöbb intézmény vezetése megpróbál segíteni, akár úgy is, hogy lazábban értelmezi a szabályokat - derült ki a Népszava körkérdése nyomán. A napilap sajtómunkásai inkognitóban érdeklődtek arról, tudnának-e azonnal segíteni egy idős asszony ellátásában, akinek beteg lett a lánya, így már nem gondoskodhat róla.

Egy dunántúli, állami szociális intézmény vezetője azt ígérte, megoldanák valahogy, annak ellenére is, hogy náluk nemcsak kijárási és látogatási tilalom van, hanem felvételi zárlat is. Egy fővároshoz közeli intézményben azt ígérték: az idős asszonyt fel tudják venni az átmeneti otthonba, onnan kerülhet majd állandó helyre. Egy észak-magyarországi, alapíványi idősotthonban is akadna megoldás, igaz, nem olcsón. Itt a belépti díj nélküli háromágyasakban telt ház van, de ötmilliós "beugróval" egyszemélyes apartmant, félmillióssal pedig kétágyas szobát tudnak adni. Ezen felül kell fizetni a havi 160 ezer forintos gondozási díjat.

A napilap azért keresett meg több otthont, mert a kormány idén január óta nem hozza nyilvánosságra, hogy hányan várnak szociális ellátásra, például idősotthoni elhelyezésre. Ez azért is különös, mert korábban havonta frissítették az összesítést a szocialisportal.hu oldalon. Ezek alapján kiderült, milyen gyors ütemben nőtt a várólista az utóbbi években. Tavaly év végén 54 ezer férőhelyen láttak el 52 ezer idős embert, és 32 ezer név szerepelt a várólistán.