Évről évre elkészül a szaktárcánál - korábban Nemzetgazdasági Minisztériumban, most pedig a Pénzügyminisztériumban - egy több évre szóló gazdasági prognózis, amely többek között megmutatja, hogy a kormány szerint hogyan változhatnak a jövőben a nettó fizetések.

Az előrejelzés elég jelentős növekedéssel számol a következő években, ez alapján a Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza megnézte, 2022-ben hol tartanak majd a bérek.

Több mint 50 százalékos plusz

A 2017-es szinthez képest több mint 52 százalékkal növekedhet a nettó fizetés. Ha ez valóban így lesz, akkor a 2017-es - közfoglalkoztatottak és családi adókedvezmény nélküli - 206 ezer forintos átlag nettó bér 2022-ben már éves átlagban 314 ezer forint lehet. Ugyanakkor az is kiderül, hogy egyre kisebb tempóban fognak emelkedni a fizetések a prognózis szerint: a 2019-ben várható 8,4 százalékos emelkedést 2020-ban  8 százalékos többlet követi. Utána 2021-ben és 2022-ben 7,5-7,5 százalékos lehet a növekedés.

Mennyivel emelkedhet a nettó fizetés?
Év20182019202020212022
Béremelkedés (százalék)11,5%9,4%8%7,5%7,5%
Becsült havi átlagos nettó fizetés (közfoglalkoztatottak és családi adókedvezmények nélkül)230 ezer forint252 ezer forint272 ezer forint293 ezer forint315 ezer forint
Forrás: Pénzügyminisztérium, Buksza-kalkuláció

Bekavar az infláció

A fenti összegek a nominális értékeket mutatják, az inflációval együtt számolt nettó reálbéremelkedés jóval visszafogottabb lesz. 2019-ben még 2,7 százalékos pénzromlással számol a kormány, azt követően minden évben 3 százalékos lehet az infláció. Ennek eredményeként az egy főre jutó nettó reálbér jövőre még 6,5 százalékkal nőhet, 2020-ban viszont már csak 4,9 százalékkal. Erre jön 2021-ben és 2022-ben további 4,4-4,4 százalékos reálbér-növekedés.

Megjegyzés

Lényeges, hogy a pénzügyminisztériumi előrejelzésben szereplő adatok becslésen alapulnak, azt mutatják, a jelenlegi kilátások alapján mire számítanak a kormány gazdaságpolitikusai, a gazdasági környezet megváltozása azonban könnyen felülírhatja ezt a forgatókönyvet.