Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mivel a BFZ a kompenzációban bízva, az előző évek átlagát alapul véve készítette el következő évadterveit, most csak úgy tudja stabil működését biztosítani, hogy azokból számos projektet elhagy. A zenekar a lemondott programok kiválasztásánál azt vette figyelembe, melyek azok az események, amelyek még ilyen késői időpontban is lemondhatók - idézi sajtóközleményüket az Index.hu.

Ennek eredményeképpen:

  • 2020-tól szünetelnek majd az operaprodukciók,
  • elmarad a négyéves együttműködés a genfi operaházzal,
  • elmarad egy balti turné is,
  • szünetel több hazai közösségi program is, mint a Hangszerkostolók, a Lásd, amit hallasz! nevű filmverseny, a BFZ! bekopog, több templomi koncert, idősotthonokba szervezett kamarakoncertek és a kisgyerekeknek szervezett Zenevár-koncertek is.

A támogatási probléma miatt lemondott a BFZ ügyvezető igazgatója, Martin Hoffmann, és további leépítések is várhatók a társulatnál.

A kulturális tao-támogatások éveken át problémát jelentettek, hiszen több társulat és cég is visszaélt az így megszerezhető pénzekkel, amelyek hatására a kormány egyszerűen megszüntette a kultúrtaót, ami miatt több színház és művészeti társulat került a nehéz helyzetbe, mint most a BFZ is.