A kormány részletesen megtárgyalta 50 nap tanulságait, és arra jutottak, hogy sikerrel felkészültek a védekezés első fázisában az egészségügy kapacitásinak megerősítésében. Az egészségügyi immár felkészült akár a tömeges megbetegedések kezelésére is - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter..

A kormány szerint lassú itthon a járvány terjedése, nemzetközi összevetésben is jól állunk. Gulyás megismételte, a szükséges kórházi ágyszámokat szakmai szempontok alapján szerezték be, és van elég lélegeztetőgép is. A megbetegedések és a halálozások 70 százaléka is Budapesten, illetve Pest megyében jegyezték, ezért ezeken a területeken nem változik a kijárási korlátozás.

Elkezdődött egy reprezentatív tesztelés, ahol azt kutatják, hogy az ország hány százaléka esett már túl a fertőzésen tünetmentesen - mondta Gulyás. Általános szabály, hogy kötelező lesz szűrni a kórházakból kijövő és bemenő betegeket, csakúgy mint az idősotthonok lakóit.

Az idősek lehetőség szerint a továbbra is csak a kijelölt idősávban merjenek vásárol függetlenül attól, hogy hol élnek.

Ami változatlan marad mindenhol:

  • Iskolai oktatás május végéig biztos marad a digitális oktatás júniusban lehet visszatérni a kérdésre.
  • Ingyenes marad országszerte a parkolás, ez a korkény szerint bevált, nem nőtt meg a forgalom, miközben kevesebben utaznak a tömegközlekedésen.
  • A rendezvénykorlátok érvényben maradnak. Augusztus 15-ig tilos 500 főnél nagyobb rendezvényt megtartani.
  • Május 4-től lehetséges szabadtéri vendéglátásba menni, a kötelező távolságtartás mellett.

Ahol május 4-től lazulnak a korlátozások:

  • Strandok, állatkertek, szabadtéri múzeumok kinyithatnak. Vidéken erre lehetőség van.
  • Sportban lehet edzés és zárt körű esemény.
  • Esküvő mise, korábbi elővigyázatosságokkal megtartható.
  • Magánegészségügyben feloldjuk a korlátozást, a közegészségügyet tehermentesíti, miután megfelelő a felkészültség.
  • Változik az adatközlés, differenciáltan annak megfelelően, hogy érvényben maradtak a korlátozások.

A magyar oktatási rendszer felkészült az érettségire. Lehetőség lesz szeptemberben vizsgázni, de csak 3 százalék jelezte, hogy ezzel élne.

A pénzügyminiszter benyújtja május 19-én az új költségvetést.

Az Európai Bizottság döntött a magyar jogszabályokról, Gulyás szerint a magyar intézkedések összhangban vannak az uniós előírásokkal.

Közigazgatási engedélyek terén könnyítésekről döntött a kormány. Néhány ügycsoport kivételével nem kell egy tevékenység megkezdésének engedélyeztetése, 8 nap után bejelentéssel is nekiállhat, hacsak azt a hatóság kifejezetten nem tiltja.