Kormányzati repülőgépmutyi készül?

Keretösszeg nélkül engedélyezte a fideszes honvédelmi bizottság új szállító repülőgépek vásárlását a Honvédelmi Minisztériumnak. Nem is feltételemül a katonáknak, hanem inkább a politikusoknak szánt business jet-ek beszerzéséről lenne szó - bár ez sem derül ki a bizottság határozatából.
Napi.hu, 2016. december 16. péntek, 08:14
Fotó: Napi.hu

Könnyen lehet, hogy szabálytalanul engedélyezte az Országgyűlés honvédelmi bizottságának kormánypárti többsége bő két hete a Honvédelmi Minisztériumnak (HM), hogy közbeszerzés nélkül folytathasson le egy beszerzést - értesült a Magyar Nemzet. Ráadásul szállító repülőgépek vásárlásáról van szó.

Az MSZP-s Harangozó Tamás egyik írásbeli kérdéséből ugyanis arra lehet következtetni, hogy a HM még azt sem jelölte meg a mentesítési kérelemben, mekkora értékben vásárolna gépeket, és kitől. Így lényegében biankó csekket kapott a tárca a bizottságtól. Ahogy az ilyen kérdéseknél megszokott, ez a téma is a nyilvánosság kizárásával, zárt ülésen került a bizottság elé még november 29-én. Csak annyit lehetett tudni, hogy a HM mentesítést kér az úgynevezett védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló törvény hatálya alól. Az erről szóló nyilvános bizottsági határozat sem említ semmi konkrétumot, mindössze azt lehet abban olvasni, hogy a bizottság az érintett törvényt kizáró előzetes döntést hozott.

A Magyar Nemzetnek repülőgépipari források is megerősítették, hogy három, az AN-26-osok felváltását célzó harcászati gép mellett három nagyobb, alapvetően személyek szállítására alkalmas sugárhajtású gépet, valamint két kisebb, kifejezetten kormányzati vezetők szállítására szolgáló gépet (úgynevezett business jetet) is be kívánnak szerezni. Mivel a rendelkezésre álló anyagi eszközök korlátozottak, használt gépekről lehet csak szó, és forrásaink azt sem tartották kizártnak, hogy az ügyleteket nem hivatalosan már nyélbe is ütötték, most már csak az elfogadható kommunikációs közeg megteremtésén fáradoznak. A kormány már döntött arról, hogy a honvédség kap pénzt a beszerzésre, de azt nem árulták el, hogy mennyit.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tegnaputan, 2016.12.16 12:47

@Ditel: "Azóta sem, előtte sem volt olyan magas a MOL részvény mint akkor 1 hétig"

Mielőtt leírnál ilyen butaságokat, nem néznél inkább előbb utána a valóságnak és akkor nem csinálnál ilyen h_lyét magadból.
(Az OMV-nek 32 000Ft-os ajánlata volt a MOL részvényekre - csak úgy megjegyzem)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi2, 2016.12.16 10:05

@Ditel:
"IMF 5. részét Matolcsy elvtárs kidobta az balakon, 500 milliárd ft-ot."

Azt már Gyurcsány ellopta.

Matolcsynak már csak a gigahitel visszafizetés maradt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi2, 2016.12.16 10:04

@Ditel:
És a ballibek szerinti "nagy lopások" után még 52 MILLIÁRD TÖBBLETBEN van a költségvetés ellentétben a Gyurcsányista 1500 MILLIÁRD hiánnyal

Hazudtok reggel éjjel és este
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi2, 2016.12.16 10:02

@Ditel:
Hát persze, csak már azt kellene megmagyarázni, hogy miért van soha nem látott +52 Milliárd többletben a költségvetés 11 hónap után

Mutyitlan Ferkónál ilyenkor már 1500 MILLIÁRD volt a hiány.

Önnek nem hiányzik a válasz?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ditel, 2016.12.16 10:01

@Dakota Summer: Miről te orbánista?
Arról hogy amit a főnököd titkosít az nem korrupt?
Kezdték ezek a senkik a MOL-al.
IMF 5. részét Matolcsy elvtárs kidobta az balakon, 500 milliárd ft-ot.
Mol részvényt 22.500 Ft vette.
Titkosította a bróker céget.
Azóta sem, előtte sem volt olyan magas a MOL részvény mint akkor 1 hétig.
Vagy a fideszes a MNB 6 alapítványi szerződéseket titkosítani akarta a pártod. Elment a kukába, a haveroknak, értelmetlen drága ingatlan vásárlásokra a 265 milliárd ft.
Vagy a postai és más állami szerződések TITKOSAK.
Miért?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html