Megnyitja határait Ausztria

Olaszország kivételével csütörtökön megszünteti az ellenőrzést határain Ausztria.
Csernátony Csaba, 2020. június 4. csütörtök, 10:19
Fotó: AFP

A határnyitást még szerdán jelentette be az MTI szerint Alexander Schallenberg külügyminiszter, miután Karoline Edtstadler Európa-ügyekért felelős miniszterrel, Karl Nehammer belügyminiszterrel, valamint Rudolf Anschober egészségügyi miniszterrel kerekasztal-beszélgetést tartott.

Ez azt jelenti, hogy a Németországgal, Liechtensteinnel, Svájccal, Szlovákiával, Szlovéniával, Csehországgal és Magyarországgal közös határszakaszokon megszűnik a karanténkötelezettség és nem végeznek koronavírus-tesztet. Schallenberg közölte: Olaszország esetében a járványhelyzet még nem teszi lehetővé ezeket a lépéseket, annak ellenére sem, hogy néhány régióban jelentősen javult a helyzet.
Az a cél, hogy amint lehetséges, az osztrák-olasz határon is bevezessék az enyhítéseket, ugyanakkor nem szeretnék kockára tenni az elért eredményeket - tette hozzá.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter elmondta hogy az elmúlt 24 órában 12 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, ami 0,2 százalékos növekedést jelent. Anschober azt mondta, hogy Ausztriában 16 682-en fertőződtek meg koronavírussal, közülük 15 672-en meggyógyultak. Jelenleg 429 aktív betegek tartanak nyilván.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.06.04 15:05

@lan691: "Magyarorszag nem koveti Ausztriat. "
----------
ÁÁÁ, messze elmarad tőle, pedig anno egy ideig egy ország voltunk.
Az osztrákok örülhetnek, hogy nem úgy maradt, Sopron meg fő a saját levében.
Amikor Ausztria 7,5 millió lakosú volt, már akkor elhúztak előlünk.
Mi azt mondjuk, hogy kis ország vagyunk kevés lakossággal, erre a sokkal jobb gazdaságot produkáló Ausztria területe és lakossága is kisebb.
Mi dumában vagyunk jók. Abban nagyon. Hitegetés, ámítás, mellébeszélés, hazugságok, nagy arcoskodások. stb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lan691, 2020.06.04 12:02

Hiába nyitottak az osztrákok, ha atjönnek Magyarországra 2 het karanten. Igy tovabbra is haldokolnak a hatarmenti városok. Csodálom hogy nem reklamalnak. Sopron nyugodtan bezarhat(de gondolom a tobbi város sem túl vidám) amíg Magyarorszag nem koveti Ausztriat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html