Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, ezért a korlátozások továbbra is érvényben vannak - hívja fel a figyelmet a koronavirus.gov.hu kormányzati portál.

A kormányzati közlés szerint az elmúlt 24 órában 11 265 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 614 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában 40 293 darab teszett végeztek, amelynek 27,96 százaléka bizonyult pozitívnak. Fontos megjegyezni, hogy a mai pozitivitási arány több mint ötszöröse a WHO ajánlásának, amely szerint az 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt lenne ellenőrzés alatt tartható a járvány. Ez az arány jócskán meghaladja a WHO maximális határként megszabott 12 százalékos értékét is.

Elhunyt 275 többségében idős, krónikus beteg, ami azt is jelenti, hogy ennyien a járvány kitörése óta még nem haltak meg egy nap alatt. Ezzel az elhunytak száma 19 499 főre emelkedett.

A gyógyultak száma jelenleg 392 314 fő, de az aktív fertőzöttek száma 202 799 főre emelkedett.

A kórházakban ápolt koronavírusos betegek száma 63 fővel 11 823-ra emelkedett, közülük 1480-an vannak lélegeztetőgépen, azaz egy nap alatt 13 új beteg került lélegeztetőgépre. Utóbbi azt is jelenti, hogy ilyen sokan sem voltak még lélegeztetőgépen, amióta kitört a járvány.

Folyamatosan zajlik az oltás, egy nap alatt 126 072 oltást adtak be, ami szintén rekordnak számít. Ezzel már 1 803 533 fő a beoltottak száma, ebből 594 662 fő már a második oltását is megkapta. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 17,9 százalékot szemben a 9,9 százalékos uniós átlaggal.

A kormányzati közlés szerint a veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. Az eddig regisztrált 65 év felettiek 71 százaléka már megkapta az oltást.

A kórházi oltópontokon Pfizerrel, a háziorvosoknál Sinopharmmal, AstraZenecával, és Modernával folytatódik az oltás. A kormány döntött az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozók kampányszerű oltásáról is, ennek részleteit hamarosan ismertetik.