Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a ceglédi kórházat Covid ellátóhellyé jelölte ki. A múlt héten az InfoRádió tudósított arról, hogy a koronavírusos betegek gyógyítására 148 ágyat különítettek el lélegeztető eszközökkel együtt a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetben. Az intézményben 11 intenzív terápiás betegágy áll rendelkezésre, ami Pusztai Dezső kórházigazgató szerint akár a többszörösére bővíthető.

A kórházigazgató az InfoRádiónak már a múlt hét közepén azt mondta, hogy a ceglédi kórházban a Covid-kapacitás fele feltöltődött, részben a kórházban talált koronavírus-pozitív betegekkel, részben pedig azokkal a betegekkel, akiket az Országos Mentőszolgálat szállított oda.

Ez a kapacitás azonban mostanra úgy látszik betelt. Cegléd polgármestere, Csáky András a Facebook oldalán arról tájékoztatta a lakosokat, hogy információi szerint "feltöltötték a központilag erre a célra meghatározott ágyszámot". A polgármester azt is megerősítette, hogy a dolgozók között is számos Covid-fertőzött van, továbbá az intézményből a korábban elvezényelt munkatársak is hiányoznak.

Az egészségügyi intézmény veszélyes üzem. Mindezekre tekintettel nyomatékosan kérek mindenkit, hogy mind a saját, mind hozzátartozója érdekében csak igen indokolt esetben vegye igénybe a fekvőbeteg ellátást

- hangsúlyozza a polgármester.

Pusztai Dezső a múlt héten az InfoRádiónak elmondta, hogy az intézményben inkább az emberi erőforrás a szűk keresztmetszet, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy ilyen nagy számban a ceglédi kórháznak nem kell lélegeztetésre szoruló betegeket fogadni. A kórházban hét intenzív terápiás szakorvos van asszisztensekkel, de Pusztai szerint folyamatban voltak még képzések.

A ceglédi egy 160 ezres térséget ellátó többszakmás közösségi kórház, 740 ággyal, amiből 468 aktív. A közép-magyarországi régióban az elsődleges ellátóhelyek a budapesti nagy kórházak, most a második vonalat Pest megyében a váci és a ceglédi kórház jelenti. Ha megtelnek, akkor jön Esztergom és a többi megyei intézmény - tudta meg az InfoRádió Pusztai Dezsőtől, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház igazgatójától.

Kedden az egerhirek.hu is arról adott hírt, hogy az egri Markhot Ferenc Kórházat is járványkórházzá minősítették, miután a miskolci kórház is megtelt covidos betegekkel. A portál szerint a délután folyamán négy mentőautó is érkezett Miskolcról koronavírusos betegekkel.