Koronavírus: Merkely elárulta, miért ilyen magas a pozitív tesztek aránya

A járvány kezelése szempontjából a kormány dinamikusan bevezetett korlátozó intézkedései - így a kedd éjféltől elrendelt új szabályok is - "elfogadhatóak és üdvözítőek" - mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn Pécsen az MTI szerint.
Szepesi Anita, 2020. november 9. hétfő, 14:26
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Merkely Béla a magyar tudomány ünnepe alkalmából a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - rendhagyó módon online formában - megrendezett Szentágothai-napon tartott előadásában azt mondta, a korlátozások hatásának fényében lehet csak a későbbiekben az ismételt lazításokról dönteni. Megerősítette: a járványt csak abban az esetben lehet megállítani, ha a lakosság egy jelentős része átesik a fertőzésen vagy kellő számú hatékony vakcina áll rendelkezésre.

Kiemelte: a védekezésben már tavasszal megmutatkozott, hogy kiemelkedően fontos a hazai orvosegyetemek összefogása. Példaként említette, hogy májusban csaknem 18 ezer ember bevonásával, országszerte félezer településen végeztek reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálatot, amelyben négy hazai orvosképző vett részt.

Minden második tünetes pozitív

E kutatás eredményeit részletesen ismertetve elmondta: a felmérés előrevetítette, hogy - mivel a vírus első hulláma alig érintette az országot - a későbbiekben jóval nagyobb számban lehetnek majd fertőzöttek az országban az őszre várt második hullám idején; ennek lehetünk most tanúi - mondta. A májusi országos felmérés idején megfigyelhető volt, hogy a felső légúti panaszokkal orvoshoz fordulók alig öt százaléka volt koronavírusos beteg, a mostani orvosegyetemi tapasztalatok szerint ugyanakkor minden második, ilyen tünetekkel rendelkező ember a vírussal fertőződött meg, míg a tünetmentes teszteltek tizede szintén betegségben szenved.

Nincs kontaktkutatás

Közölte, hogy az összes teszt pozitivitása azért van tartósan húsz százalék, illetve az orvosegyetemek vonatkozásában akár harminc százalék felett, mert a tünetet produkálókat tesztelik leginkább, kontaktkutatásokat a járvány jelenlegi szakaszában már nemigen végeznek, átfogó, rendszeres szűrések pedig még nem történtek.

Merkely Béla szerint egy - a járvány jelenlegi szakaszának tetőzése után meghatározható - regionális, életkorra is vonatkozó, az átfertőződöttséget megmutató adat segíthet majd a kérdés eldöntésében, hogy milyen széles körben legyen szükség a majdani vakcinák beadására, s az oltásokat milyen stratégia mentén végezzék el - utalt egy, a májusihoz hasonló, újabb jövőbeni reprezentatív felmérés szükségességére.

A rendezvényen Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a tárca több mint húsz kutatási projektet indított a vírus terjedésének megakadályozásáért, ezek nagy része elindult, illetve be is fejeződött, egy részük pedig előrehaladott állapotban van.

ITM: Magyarország felkészült

Beszámolt arról, hogy egyebek mellett lélegeztetőgépek fejlesztése indult el három különböző projekt keretében, maszkok előállítása kezdődött meg, elindult a betegségen átesettek vérplazmájának terápiás célú alkalmazása, elindult a betegség kezelésében hatékonynak bizonyuló, remdesivir hatóanyagú gyógyszerek fejlesztése, klinikai kipróbálása és több vakcinafejlesztési program is elkezdődött.

Bódis József felhívta a figyelmet arra, hogy ma Magyarország felkészülten áll a járvány elleni küzdelemben: nincs maszkhiány, van kellő mennyiségű fertőtlenítőszer és számos tesztelési módszer áll rendelkezésre, naprakész adatok állnak a szakemberek rendelkezésére és hatásos gyógyszereink vannak.

A Befektetés a jövőbe pályázati felhívás révén 7 milliárd forint támogatáshoz juthatnak a népegészségügyi szempontból jelentős kutatás-fejlesztési projektek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Józsi2222, 2020.11.11 00:22

@villam64:
Sületlenség az egész.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

villam64, 2020.11.10 13:05

A nyájimmunitás csökkenti és lassítja a járvány terjedését. Elengedhetetlen az időszakos megállításhoz. Ezek az egyedek már a védettség alatt gyorsabban reagálnak az újabb fertőződésre, így nem terjesztik.
Fontos lenne az fidesz ostobaságával (bár így könnyebb kigazdálkodni a nyugdíj emelést, ha nem lesz kinek fizetni) szemben mindenkit tesztelni kétféle módon. 1. Fertőzött-e ? Így gyorsabban elkülöníthető, kevesebb embernek adja át a fertőzést. 2. Kialakult-e már védettség ? Akinél kialakult, azt ostobaság karanténba zárni, hadd dolgozzon, kapjon zöld kártyát (nem energetikait). Több donor lett volna.
Eddig semmit nem törődtek a gyógyítással, csak a lélegeztető gépek beszerzésével. Bele is halnak az emberek.
Azt is gyanítom, hogy azért reagálnak rosszul a krónikus betegek, mert a szar gyógyszerek legyengítik a szervezetüket. Kíváncsi lennék gyógyszerszedésük statisztikájára is. Ezért halnak meg influenzában is sokan. Meg fel kellene ismerni, hogy mely típusok reagálnak rosszul a vírusokra, hogy meglehessen előzni a bajt. Aki könnyen kap tüdőgyulladást, az ilyen típusba tartozik. Miért ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.11.10 11:31

@Józsi2222:
A nyájimmunitás azonban nem véd a fertőzéstől,csak korlátozza a fertőzés terjedését.
Ezért az évenkénti influenza járványok aprók a járvany jellenlegi méreteihez képest.
Az várható, hogy ezután a Covid évenként az influenzához csatlakozva jelentkezik.
Az viszont lehetséges, hogy a nyájimmunitás most még nem fog kialakulni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.11.10 10:59

Ha a lakosság többsége átesik a fertőzésen, akkor már a járványt nem kell megállítani, mert akkor magától megáll.
A megállás azért következik be, mert kialakult a nyájimmunitás.
Az ifluenzára a ny@jimmunitás már régen kialakult.
Folyt
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.11.10 10:48

@Magenta:
"ettől még nem tűnik el a vírus"
Ki hiszi azt, hogy el fog tűnni?
Én még senkitől sem hallottam ezt az ökörséget.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html