Egy nap alatt 633 új fertőzöttet azonosítottak laboratóriumi vizsgálattal, 8 krónikus beteg elhunyt. Az elhunytak jellemzően szív- és érrendszeri, illetve anyagcsere betegségben, cukorbetegségben szenvedtek. A pozitívak között a 20-29 éves korosztály a legérintettebb, de az alattuk és a felettük lévő korosztály is jelentősen bevonódott  - fogalmazott az operatív törzs keddi tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos. Továbbra is kérik a fiatalokat, hogy tartsák be a szigorú magatartási szabályokat.

Az új eljárásrendről úgy vélte, lényegi változást nem tartalmaz, a háziorvos továbbra is minden gyanús esetben kérheti a laborvizsgálatot, sőt, kifejezetten kérik, hogy tegyen így. Egyetlen lényeges változásnak azt nevezte, hogy 14-ről 10 napra csökkent a hatósági házi karantén időtartama.

A szigorúbb maszkszabályok hatályosulása óta 22 esetben intézkedtek a rendőrök a tömegközlekedési eszközökön, 27 esetben pedig üzletekben -  mondta el Kiss Róbert, a testület műveleti igazgatója.

Kérdésekre válaszolva Müller Cecília megerősítette, a gyanús esetekben  háziorvos elrendelheti változatlanul, sőt kérik is rá, hogy rendelje el a laborvizsgálatot.

Arra a kérdésre, hogy személyautóban együtt utazva megvéd-e a maszk, az országos tisztiorvos azt mondta, az együtt élő családtagok, illetve a tünetmentes utasok között elegendő a maszk. Beteget viszont ne szállítsanak személyautóban.

A D-vitamin betegségmegelőző hatását firtató kérdésre Müller Cecília úgy felelt, vannak ilyen kutatások, a napi javasolt mennyiség  2000 egység.

Kiderült még:

Ha egy iskolai osztályban valaki igazoltan pozitív, akkor a szoros kontaktnak minősített, karanténban lévő osztálytársak családtagjainak nem kell karanténban maradniuk.

Az a tanuló, kontaktként kerül karanténba, és nem mutat tüneteket, 10 nap múlva visszatérhet az iskolába. Ha a megfigyelési időszak alatt tünetei lesznek, gyanús esetnek minősül és értesíteni kell a háziorvost.

A szülőtől nem várható el járványhelyzetben, hogy megítélje a gyerek egészségi állapotát és most különösen fontos, hogy csak egészséges gyerek menjen vissza a közösségbe.

Elegendő PCR teszt és reagens áll rendelkezésre.

A laborokban elvégzett vizsgálatok 3-30 százaléka fizetős, magánteszt egy átlagos napon.

Az iskolai lázmérésekhez javasolt több bejáratot és személyzetet igénybe venni a torlódás elkerülése érdekében.

Arra kérdésre, hogy mennyi orvos és ápoló áll rendelkezésre a covidos betegek gyógyítására Müller Cecília azt mondta, ha szükséges, mindent megtesznek annak érdekében, hogy mindent beteget el tudjanak látni. Járványügyi helyzetben akár átvezényléssel kell megoldani a problémát, erre van a vezénylési terv.