Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kásler szerint a napokban hozott járványügyi szabályok betartása döntő hatással lesz a koronavírus-fertőzés terjedésére, és ha az emberek betartják őket, a kedvező eredményeket néhány héten belül tapasztalni fogjuk.

A kormány eddig hetvenhét kórházat jelölt ki a Covid-betegek kezelésére, az összes NEAK-finanszírozott ágyaik negyven százalékáig. Ennyit kell előkészíteni arra, hogy tudják fogadni a betegeket, míg az összes ágy hét százalékát kell intenzív ellátáshoz előkészíteni, ahol, ha szükséges, lélegeztetést is biztosítani kell - mondta az interjúban a miniszter.

A tervezhető műtétek elhalasztásával tehermentesíteni lehet az intenzív orvosokat és az asszisztenseiket a rutinfeladatok egy része alól, és be lehet vonni őket a rászoruló fertőzöttek ellátásába.

A vakcinafejlesztésnél rendkívül szigorú eljárásrendet kell betartani. Száz feletti a vakcinafejlesztési kísérletek száma, és ezek közül körülbelül tíz elég előrehaladott állapotban van. Nagy a valószínűsége annak, hogy belátható időn belül elindulhat egy biztosan hatásos vakcina gyártása és forgalmazása, olyané, amelynek nincs szövődménye - jelentette ki a miniszter.

Ameddig ezek a körülmények nem teljesülnek, Magyarországon biztos, hogy nem fogjuk a vakcinákat használni. Ha hatásos vakcinációt tudunk megfelelő mennyiségben biztosítani, akkor a járvány megfékezhető, és a fertőzöttek száma jelentősen csökkenni fog - fogalmazott Kásler.