Magyarországon nem nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, továbbra is 4 külföldi állampolgárnál diagnosztizálták a fertőzést, a szomszédos országok közül Ausztriában 43, Horvátországban 11, Romániában 6 embernek lett pozitív a tesztje. A V4-es országok közül Csehországban 12, Lengyelországban és Szlovákiában 1 - 1 beteget tartanak számon.

A 4 magyarországi beteg -3 iráni, 1 brit - közül a 3 iráni a Szent László kórházban, a brit a debreceni Kenézy Gyula kórházban van. A karanténban lévők száma 39, az NNK 263 vizsgálatot végzett el, a kontaktuskutatások jelenleg is zajlanak. A négy beteget még egyedi esetként kezelik, a cél az, hogy ez továbbra is így maradjon, és megelőzzék a csoportos megbetegedést - mondta Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője

Új intézkedésként a kormány határozatlan időre felfüggesztette az irániaknak a vízumok kiadását és engedélyhez kötötte a fertőzés megelőzését szolgáló védőeszközök exportját. Emellett ismét ajánlást tettek az egyetemek vezetőinek, hogy milyen módon tájékoztassák a hallgatókat a kockázatokról. Az operatív törzs elrendelte az is, hogy a nemzetstratégiailag kiemelt állami vállalatok és a rendvédelmi szervek alakítsák ki a járvány elleni intézkedési terveket.

Újabb részletek

Müller Cecília tisztifőorvos ezután részletezte a 4 beteg történetét (a tegnapi sajtótájékoztató és az egyetemek közleménye, valamint az egyéb hírek több helyen ellentmondásban voltak egymással - a szerk.).

Az első beteg, a Semmelweis Egyetem iráni diákja február 22-én érkezett Magyarországra a barátnőjével, akivel január-februárban egy hónapot töltöttek Iránban. A két fiatal mellett további két csoporttárs is felkeltette a hatóságok figyelmét, jelenleg  egy 16 fős gyógyszerészcsoport kikérdezése van folyamatban. Attól, hogy valaki a csoport tagja, nem biztos, hogy kontakt is - mondta a tisztifőorvos, hiszen lehet, hogy az adott időpontban nem járt órán.

Az iráni pár február 28-án egy születésnapi partin vett részt, ahol 20 fővel érintkeztek, őket is egyenként kikérdezték a járványügyesek, ők is el vannak  különítve. Ugyancsak kontaktnak minősül 9 fő a teheráni repülőről. A német nyelviskolában, ahol a beteg iráni diák részt vett egy órán, 6 főt különtettek el, és további kontaktuskutatás is folyamatban van - mondta Müller Cecília. Ennek az esetnek a kapcsán jelenleg 35 fő van látókörben, a járványügyi vizsgálat zajlik.

A gyógyszerészhallgató barátnőjét diagnosztizálták negyedikként, a karantén idején igazolodott be a betegsége, esetében is elindult a kontaktuskutatás.

A Szent István egyetem hallgatója a másik iráni beteg, aki az utasításokat betartva, február 28-i visszaérkezése után nem látogatta az egyetemet, és a felesége számít szoros kontaktnak.

A 3-ik diagnosztizált, brit állampolgárságú, Debrecenben élő férfinél is elindult a járványügyi kontaktkutatás, a felesége és az anyósa szoros kontaktnak számít, de kikérték a repülőgép utaslistáját is.

Akiket még vizsgáltak

A korábban Budapesten járt amerikai lányokról a tisztifőorvos elmondta, a fürdőn kívül nem voltak szoros kontaktban senkivel, így nem kell további személyeket vizsgálni miattuk.

A Nagydiófa utcai hostel francai lakóinak magyarországi felderítése tegnap zajlott, a járványügyesek mindenkivel beszéltek a hostelben. összesen egy szoros kontaktus merült fel a vizsgálatánál, egy alkalmi ismeretségnek számító argentin állampolgár, aki már távozott az országból.

Mivel órál órára változik a bejelentések száma, így a kontaktuskutatási is, ami újra módosul, ha valakinél megállapítják a pozitivitást - hangsúlyozta Müller Cecília.

Hogy vannak a betegek?

A Dél-pesti Centrumkórházban (Szent László) kezeltek állapotáról Szlávik János infektológus főorvos elmondta, a 2 iráni diák közül az egyiknek végig enyhe tünetei voltak, mérsékelten köhögött, fájt a feje, hőemelkedése volt, ma már teljesen jól érzi magát. Nála már az úgynevezett felszabadító vizsgálatokat végzik, ez azt jelenti, hogy folyamatosan nézik, jelen van-e a szervezetében a koronavírus, és bizonyos sebességgel, bizonyos időközönként adott negativitás esetén hazaengedik, amikor bebizonyosodott, hogy nem jelent veszélyt másokra.

A másik diák, aki korábban már Iránban is beteg volt, sokat köhögött, hőemelkedése volt, ő is jól van, szintén láztalan, a barátnője miatt aggódik, akiről kiderült, hogy fertőzött. A barátnő ma reggel belázasodott, erősen köhög, elképzelhető, hogy maga a fertőzés csak most fog nála kezdődni,  és úgy tűnik, még sokáig marad a kórházban - mondta Szlávik János.

A 4., Debrecenben ápolt személyről Szlávik annyit tudott, hogy tegnap vesekárosodásra utaló tünetei voltak, infúziós kezelést kapott, a mai nap már jobban van, láztalan, az életfunkciói javulnak. (Az MTI híre szerint két családtagját is vizsgálják, az eredmények szombatra várhatók.)

..és a karanténban lévők?

Néhány napja bekerült a Szent László kórházba az az orvosnő, aki az egyik diákot kezelte korábban. Az orvosnő szabályosan járt el a diákok kezelése során, megfelelő maszkot használt, de néhány napja belázasodott és megijedt, ezért bement a kórházba. Az első vizsgálatok azt mutatják, nem fertőződött meg koronavírussal, negatív lett, láztalan és jól van.

A karanténban lévő 11 lány és kísérőik, a 2 tanárnő és a 2 sofőr teljesen jól vannak, a lányok nagyon nehezen tűrik már a bezártságot, de várhatóan  vasárnap hazamehetnek.

Karanténban van még egy fogorvosnő és az asszisztense, akik - mint utóbb kiderült - koronavírussal fertőzött személynek végeztek szájsebészeti beavatkozásokat, az ő tesztjeik is negatívak, hétfőn várhatóan elmehetnek.

A tegnap kórházba került japánokról ezt tudni

Tegnap az egyik budapesti hotelnél 14 fiatal japán turistánál és egy tanárnál bejelentették hogy nagyon sokan közülük lázasak és köhögnek. Az egészségügyi szolgálat  értesítette a mentőket, akik észlelték, hogy tömeges megbetegedésről lehet szó, emellett a turisták a veszélyeztetett zónából (Japán ide tartozik) érkeztek, ezért speciális mentővel bevitték őket a Szent László kórházba.

Miután Japán szerepel a veszélyes országok listáján, ezért elvégezték rajtuk a vizsgálatokat és teszteket. Ma reggel egy volt közülük lázas és néhányan köhögnek, az általános állapotuk jó. A klinikai tesztek eredménye délután várható. Ők nem találkoztak koronavírus-fertőzött személlyel, amennyiben valamennyiük tesztje negatív, folytathatják az utazást.

Nem végeznek csak úgy tesztet senkin

Szlávik ismét megerősítette, nagyon sokan érkeznek a kórházba azzal a céllal, hogy elvégezzék rajtuk a tesztet, de erre nincs lehetőség, csak jól meghatározott esetdefiníció alapján.

A sajtótájékoztatón Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt közölte, hogy a kormány tájékoztató kisfilmeket, indít a tévében, rádióban és interneten a koronavírus elleni védekezésről, valamint újsághirdetéseket is megjelentetnek a témában.

Újságírói kérdésekre adott válaszokból kiderült: a Semmelweis Egyetem diákjának 36 kontaktjának kötelező otthon tartózkodni addig, ameddig ki nem derül a járványügyi státuszuk. Erről járványügyi határozatot kaptak, aminek a be nem tartása hatósági intézkedést von maga után.

A tisztifőorvos nem erősített meg azt a hírt, mely szerint a Semmelweis Egyetem fogorvosi karán, az ötödik évfolyamon, angol szakon is lenne fertőzött.

A 18. kerületi szakrendelőben történtekkel kapcsolatban - egy koronavírus-gyanús holland állampolgárhoz kihívták a mentőket, de nem várta meg, hanem kisétált a rendelőből - Müller Cecília azt mondta, ha szükséges, rendőri erők segítségét kérik a felkutatásához. A járványügyi szabályok megsértése szabálysértés, vagy akár bűncselekmény is lehet - tett hozzá Lakatos.

Arra a kérdésre, hogy tudnak-e a képzőművészeti egyetem hallgatójánál felmerül fertőzésről Müller Cecília azt mondta, hallott róla, de bejelentés nem történt.