Az RTL Híradó emlékeztetett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök április 5-i kormányülés után írta alá azt a rendeletet, miszerint a Budapest nem zárt területein ingyenessé tették a parkolást a veszélyhelyzet idejére. Eközben a János kórház területén mind a betegeknek, mind az ott dolgozóknak fizetniük kell a parkolásért a veszélyhelyzet idején is - erről az RTL Híradó szerint a kórház egyik munkatársa panaszkodott a Demokratikus Koalíciónak.

Az ellenzéki párt szerint megalázó, hogy nem jár a dolgozóknak ingyenes parkolás a munkahelyükön.

A behajtási díj a kórház területére egyébként napi 50, illetve havi 1500 forintba kerül és már évekkel ezelőtt bevezették a zsúfoltság elkerülése érdekében. A Független Egészségügyi Szakszervezet elismeri ugyan, hogy nem nagy összegről van szó, de szerintük a kormányrendelet értelmében jelenleg jogtalanul vonja le a bérekből a kórház.

Az RTL kereste a kórházat, ők azt válaszolták, hogy az intézmény területén érvényes parkolási szabályokat eddig egyetlen dolgozó sem tette szóvá. Hozzátették, hogy a veszélyhelyzet idején a környék minden utcájában ingyenes a parkolás, így a dolgozók dönthetnek úgy, hogy ott állnak meg az autójukkal, elkerülve ezzel a minimális díj kifizetését.