Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pert vesztett az Emberi Erőforrások Minisztériuma, miután még tavaly, 2020 tavaszán a civilszervezet közérdekű adatigénylést adott be a tárcához, hogy kikérje azokat a dokumentumokat, amik arról rendelkeztek, hogy 2020. április 19-ig 50 százalékos ágykapacitás, összesen 32 900 ágy, a következő ütemben pedig 60 százalékos ágykapacitás, összesen 39 500 ágy felszabadítására kell sort keríteni a magyar kórházakban - írja a portál a Facebook-bejegyzés alapján.

Az Emmi először azért tagadta meg az adatszolgáltatást, mert azok szerint döntéselőkészítő dokumentumok, így nem kötelesek kiadni azokat. Majd miután ezekre alapozva már döntés született, azzal érveltek, hogy az adatok közzététele veszélyezteti a minisztérium működését. A bíróság mindkét érvelést elutasította és a Magyar Helsinki Bizottság javára ítélt első fokon, vagy még nem jogerősen.