Müller Cecília országos tisztifőorvos és Kásler Miklós miniszter titokban feloldotta a bentlakásos szociális intézmények, így az idősotthonok látogatási tilalmát is - írja a Népszava. A keddi vírustájékoztatójában még az szerepelt, hogy "a kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van", holott a két vezető már december 8-án aláírta a változtatást.

Az ajánlás alapján maszkviselés, lázmérés, távolságtartás és kézfertőtlenítés mellett a látogatónak nyilatkozni kell, hogy nincsenek covidos tünetei és 14 napon belül nem érintkezett igazolt fertőzöttel. Ha nem alakítható ki látogatószoba az intézményen belül, akkor az ajánlás az udvaron felállított fűthető sátort vagy konténert javasolja, ahol egy bentlakót egyszerre ketten kereshetnek fel maximum 30 percre.

Minden megkérdezett idősotthon vezetője azt mondta a napilapnak, hogy embertelen volt az elzártság, ideje volt oldani a szigoron, ugyanakkor a szabályok betartása nagyon nehéz.

Egy 60 fős idősotthon igazgatója például a következő napokban csak azt tudja megengedni, hogy a mozogni képes gondozottak felöltözve az intézmény udvarán találkozzanak rokonaikkal, mert az épületben nem tudnak kialakítani olyan kívülről könnyen megközelíthető helyiséget, ahol plexifallal tudnák elválasztani a vendégeket. Az ágyhoz kötött bentlakók látogatóit beöltöztetik teljes védőfelszerelésbe, amíg ki nem fogynak a védőruhákból.

Bár a javaslat alapján online regisztrációs felületet kellene kialakítani a látogatók jelentkezésére, ezt a legtöbb idősotthonban nem tudják megoldani, így végigtelefonálják a gondozottak családját, hogy beosztást készíthessenek az ünnepek környékére. Nemcsak erre a munkára kellene külön ember, hanem az eltöltött idő ellenőrzésére, s ahol mégis sikerül kialakítani látogatószobát, ott annak fertőtlenítésére is, ami újabb szinte lehetetlen feladatot jelent az intézményeknek.

Frissítés: megszólalt az NNK

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján a Müller Cecília országos tisztifőorvost helyettesítő Galgóczi Ágnes NNK-osztályvezető úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban: a szociális intézményekben továbbra is érvényben van a látogatási és a kijárási tilalom, de az ünnepek alatt meg fogják teremteni a kapcsolattartás lehetőségét, erről határozat születik, amit megkapnak az intézmények.