A modellszámítások alapján a koronavírus-járvány elleni küzdelemben egyetlen minőségi életév megmentésére mintegy százmillió forintot költ az ország. Ehhez képest eddig axióma volt az erőforrások korlátossága, nevezetesen, hogy 15-20 millió forintnál többet nem adunk közpénzből egy megmentett életévért. Ezúttal viszont azt tapasztaltuk, hogy bármennyi erőforrást hajlandóak vagyunk arra fordítani, hogy az utolsó Covid-19 áldozatot is megmentsük. Kérdés, miért kezeltük értékesebbként a covidos csoportot, mint azok körét, akikről nap mint nap lemondunk azzal, hogy nem biztosítjuk számukra a túl drágának titulált egészségügyi technológiákat - mondta Molnár Márk Péter orvos-közgazdász a Népszavának.

A költségbecslésemmel is arra akartam felhívni a figyelmet, hogy ha nem számszerűsítjük a görbelaposítás mellékhatásait, akkor sem tűnik gazdaságosnak, amit csinálunk. Ha pedig majd ezeket a mellékhatásokat is számba vesszük, akkor könnyen lehet, hogy a nyereséget jócskán meghaladó veszteséget találunk. Ha nem adunk kisgyerekek életének megmentésére többlet pénzt, akkor most miért adunk százmilliókat átlagosan 77,5 éves emberek életének 3-5 évvel való meghosszabbításáért? - teszi fel a kérdést a szakember.

Kapcsolódó

Az egészségügy finanszírozásában a költséghatékonysági határérték kapcsán a legtöbb helyen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlására támaszkodtak, amely figyelembe veszi az egyes országok gazdagságát, és azt mondja, hogy egyetlen megmentett minőségi életévre az egy főre jutó GDP háromszorosa fordítható. Van ország, ahol ez törvényben vagy irányelvben rögzítve van. Nálunk az egészség-gazdaságtani irányelv utal erre, ami a gyakorlatban inkább elvi támpontként szolgál, mint kötelező érvényű küszöbérték. Így alakult ki a mindennapi gyakorlatában a 14-15 millió forintos a támogathatóság határ.

Én azért csináltam ezt a számítást, mert március vége óta egyre határozottabb a meggyőződésem, hogy a teljes lezárásról szóló döntések nem voltak megalapozottak. Ez annak a retorikának az eredménye volt, hogy mi minden egyes életért ugyanannyit adunk, pedig ez nem igaz, és soha nem is adtunk. Ha nekünk mindent megérne, hogy mindenkit megmentsünk, akkor az egészségügyi kiadásunk nem a GDP négy és fél százaléka lenne, hanem 25 vagy még több százaléka, és nem olyan politikai erőket szavaznánk kormányra már 30 éve, amelyeket szinte bevallottan nem érdekel az egészségügyünk hanyatlása - fogalmazott Molnár Márk Péter a napilapnak.

Az egészségügy teljesítményének mérése nem érdekli a politikát, viszont attól az elképzelt képtől megrettentek, hogy haldokló emberek tömege nem jut lélegeztetőgéphez, és rájöttek, hogy ez vállalhatatlan. Ezt politikusként senki nem akarhatja. A túlreagálás politikai kockázata pedig lényegesen kisebb volt. Annyi biztos, hogy szerintem a döntéshozók nem is számolták ki, mi mennyibe kerül, csak a politikai helyzetre fókuszáltak, és ez mindenhol a világon túlzott reakcióhoz vezetett. Miközben csak azzal foglalkoztunk, hogy a görbe merre megy, nem törődtünk azzal, hogy a potenciális betegek nagy részére a fertőzés szinte egyáltalán nem veszélyes - véli a szakértő.