Latorcai Csabától, a humán tárca közigazgatási államtitkárától megtudtam, hogy bizonyos kérdések megoldására nincs politikai akarat - ilyen az új jogállási törvény módosítása, legfeljebb végrehajtási rendeletekkel oldják majd a törvény "kemény" passzusait. A részletszabályokat pedig november 18-áig kell a kormánynak közzé tenni.

Jeleztük a kormányzatnak, ha nem úgy alakul ez a jogszabály, hogy az elfogadható legyen azoknak, akiket mi képviselünk, akkor bizony előfordulhat, hogy január elsején, mint a kártyavár, dől össze az egészségügy. Azon egyszerű ok miatt, hogy olyan sokan nem lépnek át az új jogviszonyba - mondta Szabad Zoltán, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke a Népszavának.

Két hét múlva brutális helyzetet teremt a járvány. Már csak ezért sem gondolom, hogy egészségügyi dolgozókat sztrájkba kellene vinni.

Már van "bergamói helyzet" Magyarországon. Nagyon sok kórházban megteltek az intenzív kapacitások. Hiába neveznek ki újabb ágyakat intenzívnek, mert nincs melléjük megfelelő képzettségű szakember. Olyanokat nem lehet "leakasztani valahonnan" - fogalmazott Szabad.